Infostart.hu
eur:
390.67
usd:
331.55
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Erdő Péter: nehéz időkben állt az egyház élén Paskai László

Nehéz és változó időkben állt az egyház élén Paskai László - mondta a nyugalmazott esztergom-budapesti érsekről Erdő Péter bíboros-prímás. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által az InfoRádiónak eljuttatott megemlékezésből kiderül: Paskai László temetése szombat délelőtt, az esztergomi bazilikában lesz.

Kovács Zoltán tájékoztatása szerint az augusztus 22-i temetési szertartás kezdetén, Paskay László végakaratának megfelelően, koporsója előtt rózsafüzér imára kerül sor, majd fél tizenegytől szentmisét mutatnak be az Főszékesegyházban.

Ezt követően helyezik örök nyugalomra a földi maradványokat a főpásztorok temetkezési helyén, a Bazilika altemplomában - közölte az irodaigazgató.

Paskai László embert és jellemet próbáló időben volt egyházának pásztora - írta a Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A református egyház együttérzését fejezi ki az elhunyt Paskai László bíborost gyászoló hozzátartozóknak, szolgatársaknak, a római katolikus híveknek - közölték.

Úgy fogalmaztak, II. János Pál pápa 1991-es - Paskai László érseksége idején tett - debreceni látogatására azóta is a kiengesztelés jeleként emlékeznek.

Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek életének 89. évében, hétfő reggel hunyt el.

A Magyarországi Evangélikus Egyház különös tisztelettel és szeretettel gondol a hétfőn elhunyt Paskai László bíborosra, és hálát ad Istennek érte és szolgálatáért, hiszen "a magyar ökumené, azon belül az evangélikus-katolikus közeledés élen járó, tudatos munkálója volt".

A Magyarországi Evangélikus Egyház hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: Paskai László bölcs teológiai tanár, nagy formátumú egyházvezető, nyíltszívű keresztény testvér volt. Nehéz korszakban - a nagy változások idején - hűséggel, alázattal, kitartó következetességgel végezte nem könnyű szolgálatát - írták.

Felidézték: akkor, amikor az ökumenikus összefogás tiltott, vagy legfeljebb hallgatólagosan eltűrt volt, Paskai László elfogadta a kinyújtott jobb kezet, és először egy kis faluban, majd egyre több helyen, végül az evangélikus "ország templomában", a Deák téren is szolgált igehirdetéssel, részt vett az ökumenikus imádságban.

Hozzáfűzték: miközben főpapként "kifinomult diplomáciai érzékkel, elegáns európai stílusban és egyházához méltó igényességgel" munkálkodott az egységen, megmaradt "ferences lelkületű, egyszerű, természetesen alázatos testvérnek, aki humorral, jó kedéllyel és szeretettel fordult a nem katolikus testvérhez".

Paskai László bíboros halálával a felekezetközi együttműködés egyik oszlopa dőlt ki, az ökumené szegényebb lett egy, a párbeszédet fáradhatatlanul szorgalmazó lelkipásztorral - fogalmazott Frölich Róbert országos főrabbi és Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érseknek írt levelében hétfőn.

A Mazsihisz az MTI-hez is eljuttatott levelében azt írta, a hazai vallásos élet olyan személyiséget veszített el, aki elkötelezett volt a zsidó-keresztény, és a keresztény-keresztyén párbeszéd, az egyházak közeledésének ügye mellett.

Úgy fogalmaztak, Paskai László több mint fél évszázados papi működése örök nyomot hagyott a magyarországi és a határon túli katolikus életben.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége osztozik Erdő Péter fájdalmában - zárul a közlemény.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma is megemlékezett a hétfőn elhunyt Paskai László bíborosról.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár közös közleményében azt írta: "Isten iránti hálával adózunk" Paskai László életéért és szolgálatáért.

Közleményükben felidézték: Paskai László a kommunista diktatúra idején védte és képviselte a katolikus egyház egységét, majd a rendszerváltáskor elindította az újjáépítés folyamatát. Bíborosi munkájának emlékezetes eseménye volt II. János Pál pápa első és második magyarországi látogatása, valamint Mindszenty József hamvainak hazahozatala és újratemetése. Mint írták, "az ezeréves keresztény magyar állam és a kétezer éves kereszténység megünneplése alkalmából sokat tett azért, hogy egyház és állam méltóképpen emlékezzen a magyarság életét alapvetően meghatározó történésekre".

Hozzátették: életének és életművének tanítása "mindazoknak értékes tanulság, akik történelmi viharokban kormányozzák az egyház hajóját".

Több párt is részvétét fejezte ki az életének 89. évében, hétfőn elhunyt Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek halála miatt.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség tisztelettel adózik Paskai László egész életét végigkísérő áldozatos munkája és rendíthetetlen hite előtt. A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: mély megrendüléssel értesültek arról, hogy elhunyt Paskai László bíboros.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: mély megrendüléssel fogadták a mélyen hívő, egyházát és hazáját szerető lelkipásztor halálhírét. Paskai László nehéz időkben állt a Magyar Katolikus Egyház élén, megbízatását elkötelezetten, bölcsen és jó diplomáciai érzékkel teljesítette - tették hozzá.

Az MSZP az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: szomorú szívvel vették a hírt, hogy elhunyt az általuk nagyra becsült Paskai László. A Tóbiás József, a szocialista párt elnöke által jegyzett közleményben felidézték: a bíboros a rendszerváltás idején és a következő években "bölcs, kompromisszumkereső magatartásával hozzájárult az ország nyugalmának megőrzéséhez". Az MSZP elnöksége együtt érez a gyászolókkal, a hívekkel és Magyar Katolikus Egyház vezetésével.

Az Együtt az MTI-hez eljuttatott közleményében részvétét fejezte ki Paskai László halála miatt a Magyar Katolikus Egyház vezetésének, papjainak és híveinek. A Szigetvári Viktor, a párt elnöke által jegyzett közleményben azt írták: Paskai László egy nehéz időszakban, a rendszerváltás évtizedeiben vezette Magyarország római katolikus közösségét. Halálával egy olyan embert veszített el az ország, akinek élettörténetére egyházvezetői eredményei mellett "rányomta a bélyegét az elmúlt évszázad magyar történelme" - tették hozzá.

Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek életének 89. évében, hétfő reggel halt meg.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.

Durva átrendeződés az új autók piacán

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×