Infostart.hu
eur:
388.6
usd:
329.99
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Megnyílt a tranzitzóna a Délinél

Megnyitotta a tranzitzónát a migránsoknak a fővárosi önkormányzat a Déli pályaudvarnál is - tájékoztatott a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága (FÖRI) szerdán.

Az igazgatóság a Vérmező felé eső, gyalogosok által kevésbé használt aluljáróban alakította ki a migránsoknak önkéntesen igénybe vehető tranzitzónát - tartalmazza a közlemény.

Az első tranzitzónát szombaton, a Keleti pályaudvar előtti aluljáróban alakította ki a főváros. A Fővárosi Vízművek mobil ivókutat létesített, a Fővárosi Csatornázási Művek pedig mosdót és zuhanyozót helyezett üzembe a területen.

A FÖRI vezetője, Pető György múlt szerdán jelentette be, hogy úgynevezett tranzitterületeket alakítanak ki Budapesten, amelyeken a főváros biztosítja a legalapvetőbb közegészségügyi és higiénés viszonyokat a migránsok számára.

Akkor azt mondta az igazgató, hogy a Keleti és a Déli mellett a Nyugati pályaudvarhoz közeli közterületeken is kialakítanak tranzitzónát.

A Budapesti Közlekedési Vállalat ugyanakkor két, a városi forgalomban nem használt, de érvényes műszakival rendelkező Ikarusz 280-as csuklós buszt indított a pályaudvarok között. A buszok, amelyeket naponta fertőtlenítenek, reggel fél nyolctól este tizenegy óráig közlekednek.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×