"Az elmúlt hat hónap alatt július végéig összesen 560 olyan eset volt, amikor adataink szerint menekültek sürgősségi ellátását, mentő ellátását végeztük. Egyelőre nem okoz pluszterhelést a mentőknek a migránsok ellátása. Utcai rosszullétek, balesetek természetesen közöttük is előfordulnak, ezeket igyekszünk megfelelően ellátni - közölte Győrfi Pál.
Hozzátette: ezek persze országos adatok. A menekülttáborok vagy az olyan vasútállomások környékén, ahol nagyobb számban és nagyobb rendszerességgel fordulnak elő menekültek, menekült csoportok, ott azért arányaiban nyilván ez a probléma jelentősebb, de egyelőre nem kellett pluszintézkedéseket tenni. Közben folyamatosan egyeztetünk az összes érdekelttel, és amennyiben szükséges, nyilván a kapacitást is ehhez igazítjuk - mondta a szóvivő.
Természetesen nem teszünk különbséget a betegek között, a mentőszolgálat az életmentő ellátást, a sürgősségi első ellátást mindenkinek nyújtja, így természetesen a menekülteknél is ugyanez az ellátás jár, és természetesen nyújtunk. Mint ahogy mindenki másnak is, a menekültek számára is az első ellátás, a sürgősségi ellátás ingyenes - hangsúlyozta Győrfi Pál.
Ahogy azt a szóvivő elmondta: nyelvi nehézségek természetesen adódhatnak mindkét oldalról. Szerencsére egyre nő az Országos Mentőszolgálatnál a nyelvtudással rendelkezők aránya, de nem lehet azt elvárni, hogy egy világnyelven nem beszélő idegen ajkúval azonnal tudjunk érdemben kontaktust teremteni. Ebben segíthetnek az ott dolgozó önkéntesek.
De ha igazán nagy baj van, ha az illető életveszélyben van, akkor verbális kommunikációra nem is biztos, hogy szükség van, hiszen nekünk akkor is el kell tudnunk látni a beteget, ha eszméletlen vagy zavart tudatú, és az első úgynevezett iránydiagnózis ismeretében a beteget kórházban is el tudjuk helyezni - tette hozzá Győrfi Pál.
Hanganyag: Kálló Izabella





