Naponta több tucat illegális bevándorlót küldenek vissza Magyarországra az osztrák hatóságok - írja a Napi Gazdaság. Csütörtökön 40-50 határsértő érkezett Magyarországra egy osztrák-magyar egyezmény alapján. Az osztrák határ és Bécs között elfogott bevándorlókat azután küldik vissza, hogy meghallgatták őket, és bizonyítható, hogy innen érkeztek Ausztriába.
A Népszabadság arról ír, hogy a kormány által bejelentett háromméteres kerítés helyett egyelőre csak egy másfél méteres dróthálósort húznak fel, hogy teljesíteni tudják a kabinet ígéretét, amely szerint augusztus végére állni fog az akadálysor a magyar-szerb határon. Mögötte épülhet fel majd a végleges vasfüggöny, de csak novemberre.
A Magyar Nemzet arról közöl cikket, hogy nem késik a metrófelújítás, és várhatóan ma aláírja a BKV és az orosz Metrovagonmas a szerződést a metrókocsik felújításáról. Bolla Tibor, a Budapesti Közlekedési Zrt. vezérigazgatója azt mondta a lapnak, hogy nem változnak a 3-as metró szerelvényeinek felújítására szabott határidők, csak a szerződéskötés késik három hetet, miután a szintén pályázó észt Skinest Rail megtámadta a tendert, de az Közbeszerzési Döntőbizottság a kiemelkedően fontos közérdek védelmében engedélyezte a szerződéskötést.
Az Indexen a pedagógusok új etikai kódexéről lehet olvasni. A Nemzeti Pedagógus Kar előírja a tanárok számára, hogy mindig és mindenhol mutassanak példát. A portál kiemeli, hogy egy jó pedagógus kerüli a szenvedélybetegségek kialakulását, vagy ha ez nem sikerül, akkor segítséget kér, és külső megjelenésével, ruházatával is kifejezi hivatása rangját.
A Népszabadságban arról lehet olvasni, hogy egy öt hónapos csecsemő zavarba hozta a magyar egészségügyet. A rendszer ugyanis nem tudott mit kezdeni azzal, hogy a sürgősségi ellátásra szoruló anyja, Balogh Mónika őt és alig egyéves nővérét egyedül neveli. Az asszonyért kiérkező mentősök a csecsemőt sem engedték a mentőautóba betenni, a kicsik így hosszú órákra édesanyjuk nélkül maradtak az anyaotthonban.
A Magyar Nemzet szerint százezer forintnál is több lehet a szeptemberi tanévkezdés költsége egy átlagos kétgyerekes családban, ezért a hátralévő hetekben alaposan körül kell nézni, hol éri meg beszerezni a szükséges tanszereket. A lap kiemeli, hogy jó hír a szülőknek, hogy az idén már nem kell előre kifizetni a tankönyvcsomagokat, sőt még többen kapják majd ingyen a kiadványokat, a családok iskolakezdési terheinek könnyítése érdekében pedig már augusztus végén elutalja az állam a szeptemberben esedékes családtámogatási ellátásokat, például a családi pótlékot vagy a gyest.
Hamarosan hiány lehet a magyar dinnyéből - írja a Napi Gazdaság. Akár már ezen a hétvégén is akadozhat a hazai piac dinnyeellátása. Egyrészt a nagy meleg csökkenő termésmennyiséget hozott, de a hiány kialakulásához az is hozzájárulhat, hogy mind az európai, mind a hazai piacon egy évtizede nem látott kereslet támadt a dinnye iránt. Az idén kiváló minőségű terméket a magyar termelők elsősorban az itthoni áruházláncoknak szállítanák, azonban a külföldi vásárlók nemcsak megbecsülik, hanem meg is fizetik a jó minőséget.
Az Index arról készített összeállítást, hogy egy új módszer forradalmasítja éppen a genetikát. Az új technika minden eddiginél pontosabban és rugalmasabban teszi lehetővé a kutatóknak a DNS célzott szerkesztését. A kutatók egy része viszont a módszer térnyerésének sebessége miatt attól tart, hogy nem hagynak elég időt a kockázatok kiszűrésére. A szakértők szerint a fejlesztés hatástalanított vírusokat, felszámolt járványokat és ellenállóbb növények ígér.
A Portfolión arról lehet olvasni, hogy az eurozónában Görögország mellett Finnországgal is gondok lehetnek. Az északi ország a Nokia térvesztése, a faipari kereslet csökkenése és a legfőbb exportpartnere, az orosz gazdaság recessziója miatt válságba kerülhet. A munkanélküliségi ráta a 15 éves csúcsnak számító 10 százalékra emelkedett, bár ez még mindig alacsonyabb, mint az eurózóna átlaga.
Új kézben a Citadella - írja a Napi.hu. A Citadella több mint három hektárnyi területét ugyanis a Miniszterelnökséghez tartozó Várgondnokság Nkft. vagyonkezelésébe adta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A Várgondnokság Nkft. szerint az átadás lehetőséget teremt a területek transzparens, a világörökségi címhez méltó kezelésére.
A Pénzcentrum arról közöl összeállítást, hogy ha egy diák nem került be egy felsőoktatási intézménybe, akkor milyen lehetőségei vannak. A portál szerint jó lehetőség a pótfelvételi, de ha valaki dolgozni szeretne, szerezhet munkatapasztalatot és nyelvtudást külföldön. Tanulhat egy szakmát, amivel többször annyit is kereshet majd külföldön, mint Magyarországon. Európában a tíz legkeresettebb foglalkozás között vannak az eladók, az ápolók, a szoftverfejlesztők a teherautó-sofőrök, felszolgálók és a szakácsok.
Hanganyag: Szabó S. Gergõ






