Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.18
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Elhunyt Deutsch Róbert főrabbi

Életének 59. évében elhunyt Deutsch Róbert főrabbi, a budapesti Bethlen téri zsinagóga rabbija, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Rabbitestületének elnöke, a Budapesti Rabbiság igazgatója - közölte a Mazsihisz szerdán az MTI-vel.

Deutsch Róbert 1956-ban született Debrecenben. Az Országos Rabbiképző elvégzését követően több évig dolgozott a Dohány utcai zsinagógában, majd rövid ideig a Hegedűs Gyula (Csáky) utcai és az Újpesti zsinagóga rabbija volt. 1988 végétől vezette a Bethlen téri zsinagógát - olvasható a közleményben.

1989 óta volt a Budapesti Rabbiság igazgatója, hosszú évek óta a rabbitestület vezetője. Tagja volt a Mazsihisz vezető testületének, vezetője a Magyarországi Rabbinikus Bíróságnak, a Bét Dinnek.

Azt írták, Deutsch Róbert "soha nem szakított az ősi hagyományokkal, igyekezett mindent megtenni a vallásos zsidó élet fenntartása érdekében. A Bethlen téri zsinagóga életét felvirágoztatta, erős vallásos közösséget, szilárd minjent teremtett".

Vezetése alatt működött a zsinagógában az Oneg Sabat Klub, az első cionista szellemi páholy, valamint a konzervatív zsidó diákszervezet, a Marom. Munkájának köszönhetően lett díszterme a zsinagógának, megújult az udvarban az emlékmű és játszótér került a kertbe. 2002-ben ő avatta fel a felújított makói zsinagógát. A csaknem három évtized során több száz alkalommal vezetett megemlékezést a holokauszt áldozatainak emlékére - írták.

Deutsch Róbert az ősi hagyományok tiszteletben tartása és ápolása, a közösség összekovácsolása, a vallásos zsidó élet fenntartása, szervezése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként 2010-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést.

Deutsch Róbertet csütörtökön 10 órakor, a budapesti Kozma utcai zsidó temetőben helyezik végső nyugalomra.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×