Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.46
bux:
0
2025. december 26. péntek István

A migrációs hullám levonulásáig működnek a táborfalvak

A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára egyelőre nem tudta megmondani, hogy mennyi időre épülnek meg azok a befogadóállomások, ahová a migránsokat helyeznék el ideiglenesen. Pogácsás Tibor azután, hogy egyeztetett Martonfa és Sormás polgármestereivel, közölte: konténerekből, sátrakból álló, már látványában is az átmeneti jelleget mutató, mintegy ezer ember befogadására alkalmas, hangsúlyozottan ideiglenes tábort kívánnak kialakítani. Az építkezés várhatóan augusztus végén, szeptember elején kezdődhet meg.

Múlt pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a Baranya megyei Martonfán és a Zala megyei Sormáson épülnek új ideiglenes befogadó állomások. Az erről szóló kormányrendelet váratlanul érte a települések vezetőit. Pöcze Edit Márta, Sormás polgármestere szerint a helyi lakosok tartanak a tábor létrehozásától.
 
"Félnek. Attól leginkább, hogy nem tudjuk, mi vár ránk, hogy ez mit jelent igazából" - fogalmazott a polgármester. 
 
Tegnap ezt a Belügyminisztériumban is elmondta a két elöljáró. A tárca önkormányzati államtitkára a találkozót követően az InfoRádiónak elmondta, hogy a tárca segítséget nyújt a polgárőri és rendőri jelenlét erősítésében, és - amennyiben szükséges - térfigyelő kamara-rendszer kiépítésében. Pogácsás Tibor megerősítette a tábor ideiglenes jellegét.
 
"Fél vagy egy év, nem tudom megmondani, ilyen értelemben nem is vagyok a migráció szakértője, a lehető legrövidebb időn belül, ahogy a migrációs hullám levonul, bezárják ezeket a táborokat" - mondta. 
 
Az államtitkár szerint alapvetően konténer és sátortábor lesz, és biztosítják a megfelelő tisztálkodási és higiénés kiszolgáló egységeket is.
 
"Egyelőre kiválasztották a területeket, nyilván két-három hónapra is kell a szükséges műszaki feltételek előteremtéséhez."

Kovács Zoltán kormányszóvivő múlt szerdán közölte, hogy a kormány 22,2 milliárd forinttal egészíti ki az ideiglenes határzár építésére, valamint a migránsok átmeneti elhelyezésére fordítható költségvetési keretet. Így a korábban a kerítés anyag- és technikai költségeire elkülönített 6,5 milliárd forinttal együtt idén összesen mintegy 29 milliárd forint jut a probléma kezelésére. 



Hanganyag: Németh Zoltán, Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Az ukrajnai háború legnagyobb fordulata idén egyértelműen nem a frontvonalon, hanem a Fehér Házban történt: Donald Trump elnök átvette a hatalmat az Egyesült Államok felett, ezzel gyökeres változás állt be Washington Ukrajna-politikájában. Amerika többé nem küldi korlátlanul, kvázi-bérmentve a fegyvereket, pénzt és szakértelmet Ukrajnába, emellett az amerikai diplomaták Moszkvával is egyeztetni kezdtek, azzal a céllal, hogy sikerüljön valamilyen kompromisszumot kialkudni, amely a háború lezáráshoz vezet. Az események az év végére kifejezetten felgyorsultak: majdhogynem mindennapossá váltak az orosz-amerikai és ukrán-amerikai tárgyalások, de továbbra is erősen kérdéses, hogy sikerül-e érdemi áttörést elérni a háború lezárása felé a közeljövőben. Egyelőre csupán az jelenthető ki 100%-os bizonyossággal, hogy Trump-féle, ukrajnai háború kapcsán bekövetkezett hatalmas diplomáciai, politikai és katonai fordulat egyike az év 10 legnagyobb sztorijának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×