Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.65
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Balog Zoltán fejlesztené az énekoktatást

Nem szeretne pluszórákat iktatni a tantervbe az emberi erőforrások minisztere, ehelyett az iskolai kórusok és a szakemberképzés támogatásával fejlesztené az iskolai énekléskultúrát. Érthetetlen és nehezen megvalósítható elképzelésnek tartja a mindennapos éneklést az iskolákban a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Galló Istvánné szerint az emberi erőforrások miniszterének ebből a tegnapi felvetésből nem lesz semmi.

"Első lépésben azt szeretnénk, ha minden iskolában lenne legalább egy kórus, amelyet szakember vezet és a próbái védett időben lennének" - mondta Balog Zoltán egy keddi sajtótájékoztatón feltett újságírói kérdésre.

Előzőleg a hirado.hu arról számolt be: Balog Zoltán a hét végén zárult pécsi Europa Cantat fesztivál után bejelentette, hogy a tárca tervei között szerepel a mindennapos éneklés bevezetése az iskolákban.

Balog Zoltán kedden az ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta: jelentős előrelépést lehetne elérni a szaktanárok továbbképzésének javításával is, a Nemzeti alaptantervben ugyanakkor nem növelni, hanem csökkenteni szeretnék a tananyagot.

Hozzátette: a témában várják a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének javaslatait, de egyeztetnek Kodály Zoltánnéval és Batta András korábbi kormánybiztossal is. A miniszter hangsúlyozta, hogy az idén szeptemberben kezdődő tanévben még nem várhatók jelentős változások.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Éghajlati billenőelemek, billenőpontok, fordulópontok – olyan fogalmak, amelyekkel egyre többször találkozhatunk ismeretterjesztő és tudományos szakcikkekben is, de a politikusok és a döntéshozók figyelmét nemigen kelti fel, hiszen elintézik azzal a profán kiszólással, hogy „köztudott, hogy az időjárás változik”. Pedig a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a globális felmelegedés jelenlegi szintje mellett már "lehetséges" kockázatos fordulópontok bekövetkezte, és a párizsi klímamegállapodás 1,5 és 2°C közötti felmelegedési tartományán belül azok "valószínűsíthetővé" válhatnak, megkérdőjelezve azt a korábban elfogadott elképzelést, hogy az éghajlati fordulópontokat alacsony felmelegedés esetén kis valószínűséggel lépjük át. Kétrészes cikksorozatunk első részében ezen fordulópontok bekövetkeztének természeti hatásait mutattuk be, ebben a cikkben pedig a klímaváltozást érdemben kezelő politikai, gazdasági fellépés lehetőségeit vizsgáljuk meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×