A Méltányosság Politikaelemző Központ az OECD, az Eurostat és az ENSZ jelenleg rendelkezésre álló statisztikai adatainak földolgozásával, valamint a korábban már napvilágot látott releváns kutatási eredmények áttekintésével elkészítette a saját, migrációval foglalkozó elemzését.
A nyugat-európai országok - főként az Egyesült Királyság és Németország - migrációval kapcsolatos történetének, szabályozási gyakorlatának áttekintése és érdekeinek a feltárása után megállapítjuk, hogy a bevándorlás és menekültkérdés minél gyorsabb megoldása az EU nyugati tagállamainak érdeke. Ennek megfelelően a jelenleg létező uniós bevándorlás- és menekültpolitika úgy van kitalálva, hogy ezen országok érdekeit és céljait szolgálja. Ez pedig az 1970-es évek óta nem más, mint a lehető legtöbb migráns nemzeti határokon kívül tartása.
A magyar kormány unióval "szembeni" sikerei is így lesznek érthetőek. Hiszen ha a migránsok kizárása a nyugat-európai országok érdeke, akkor a minél szigorúbb határellenőrzésből ők profitálnak elsősorban. Akkor a szerb-magyar határ fizikai lezárása egy logikus következménye a nyugat-európai államok által megalkotott migrációs politika szellemiségének - állapítja meg a Méltányosság Politikaelemző Központ tanulmányában.
Az tehát, hogy az Orbán-kormány a kvótarendszert (a kötelező menekültkvótát) elutasítja, és egy határzár megépítéséről dönt, valójában mind a két fél érdekeit szolgálja: a célországok szigorúbb ellenőrzést kapnak, a magyar kormány pedig képes volt megállítani népszerűségének csökkenését, méghozzá a legfőbb kihívóként előlépő, radikális jobboldali erő jobbról való előzésével - áll a tanulmányban.
A kvótarendszer alóli mentesülés, a keménynek tűnő magyar javaslatok (pl. a négyméteres kerítés a szerb-magyar határon) és az unióval való újabb konfliktus felvállalása, ha nem is végső győzelmet, de egy fontos csata megnyerését hozták a Fidesz számára, ami a párt szélesebb közvélemény előtti szimbolikus tőkéjét, presztízsét is tovább erősítette.
A nagyobbik kormánypárt népszerűség-csökkenésének megállása, a Fidesz szavazótáborának stabilizálódása, egyes kutatások szerint kisebb növekedése, vagyis az ősszel elvesztett szavazók egy részének visszaszerzése azt mutatja, hogy bizonyos szempontból megérte felvállalni a küzdelmet, és a bevándorlás meg a menekültügy napirenden tartása a továbbiakban is segítheti a Fideszt - olvasható a tanulmányban.
Hanganyag: Herczeg Zsolt







