Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Kendertermesztés indult Békés megyében

Kender termesztésébe fogtak a közfoglalkoztatási program keretében Vésztőn, Dévaványán, Orosházán, Gerendáson és Gyomaendrődön, összesen 18,9 hektáron - tájékoztatta a Békés Megyei Kormányhivatal az MTI-t.

Gajda Róbert megyei kormánymegbízott közlése szerint az idén az az elsődleges cél, hogy elegendő vetőmagot állítsanak elő.

Az öt településen összesen 101 közfoglalkoztatottnak jut munka a kendertermesztésben. Vésztőn a magtermelésen túl 30 közfoglalkoztatott biotéglát készít majd a növényből Magyarországon eddig nem használt technológiával, Dévaványán pedig biobrikettet fognak előállítani a másra fel nem használható részekből, amellyel az önkormányzati intézmények téli fűtéséhez járulnak hozzá.

Molnár Sándor, Vésztő polgármestere reményét fejezte ki, hogy a jövőben egy feldolgozóüzemet tudnak létesíteni.

A kormányhivatal emlékeztetett arra, hogy a dél-alföldi régióban egykor nagy hagyománya volt a kendertermesztésnek, 1962-ben 23 ezer hektárral a harmadik legnagyobb területen termesztett ipari növény volt a cukorrépa és a napraforgó után; mostanra azonban az ipari célú termesztés leállt.

A kender nagy múltú ipari növény, gyorsan nő, terméshozama jó. Sokoldalúan felhasználható, a kötéltől az étkezési olajig mintegy huszonötezer féle terméket lehet előállítani belőle.

Európában a növényi rost felhasználása ismét felfutóban van, főként az autóiparban, de a kozmetikai és gyógyászati iparban, az élelmiszeripar és a textilipar területén is egyre nő az érdeklődés a kender iránt - jelezte közleményben a Békés Megyei Kormányhivatal.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×