Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Szinte kihalt Magyarországon az őshonos kárpáti borzderes - lapszemle

A Magyar Nemzet arról ír, hogy Mesterházy Attila egy éve titokban tárgyalt a paksi atomerőmű bővítéséről egy francia energiaipari óriással. Az index a világ legidősebb emberéről készített összeállítást.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke egy éve titokban tárgyalt a paksi atomerőmű bővítéséről az Areva francia energiaipari óriással. A pártelnök úgy fogalmazott: a cég vezetőivel a magyarországi befektetési lehetőségeiről tárgyaltak. A lap úgy tudja, a vállalat a paksi bővítésről akart információkat szerezni, valamint a beruházás kapcsán politikai és gazdasági döntéshozók meggyőzésével egyengetni az utat maga előtt.

A portfolio.hu cikkéből kiderül: szinte kihalt Magyarországon az őshonos primitív szarvasmarhafajta, a kárpáti borzderes. A fajta megmentésére most program indult, mert azt a Kárpát-medencében már szinte csak Erdélyben és Kárpátalján lehet megtalálni. A program célja az is, hogy az állatot önálló fajként is bejegyeztessék. A célért dolgozó egyesület közlése szerint bár az állat tejhozama az átlagosnál kisebb, de a húsa finomabb, mert - ahogyan fogalmaznak - nincs olyan erős marha íze.

Az index a világ legidősebb emberéről készített összeállításából kiderül: az indiai nyugdíjas tanár még 1896-ban született, jelenleg 117 éves és 8 hónapos. Egy tekintélyes indiai orvos állásfoglalása szerint azonban egy ember nem élhet 117 évig.

A portfolio.hu a MOL tavalyi negyedik negyedéves jelentéséről készített előzetes összeállítást. Az online gazdasági portál szerint a jövő héten megjelenő eredmény nem lesz túl fényes, a tisztított nettó eredmény a várakozások szerint közel 20 százalékkal eshet vissza. A profitcsökkenéshez a cég szinte valamennyi szegmense hozzájárult.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy Szocsiban még senki sem bukott le, hogy doppingolt volna, amihez hozzájárul egy új, az ellenőrök tesztjein átsikló teljesítménynövelő szer felbukkanása is. Hogy hányan élnek most a szerrel, arra legkorábban is csak évek múlva kaphatunk választ. A szer nem csak izomtömeg növelő, de a regenerálódást is segíti, ám természetes módon nem keletkezik, így ha valakinek a szervezetében találnak, arról kimondható, hogy kívülről juttatta azt a testébe.

Az index cikkéből kiderül: Valószínűleg sikerült megoldani Erdős Pál több mint nyolcvan éve felvetett matematikai sejtését, amelyért még anno 500 dolláros díjat tűzött ki maga a matematikus. A probléma, hogy a számítógéppel végzett bizonyítás olyan bonyolult, hogy ember soha nem tudja ellenőrizni. A bizonyítás során egy 13 gigabájtos file-t kaptak, ami nagyobb, mint a teljes Wikipedia-anyag.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: évente több mint 125 millió forintot fizet ki az állam a nagy hitelminősítő cégeknek, hogy értékeljék az ország adósságállományát. Az amerikai Moody's 95 ezer eurót, a Standard and Poor's 220 ezer eurót, a brit Fitch Ratings 72 ezer angol fontot kap a besorolásért. A nagy nemzetközi hitelminősítők besorolására ugyanakkor azért van szükség, mert enélkül nem lehetne eladni a magyar állampapírokat intézményi befektetőknek.

Az index arról ír, hogy a kínai Dongfeng és a francia állam egyaránt 14 %-os résztulajdonosa lett a PSA csoportnak, amiért 800-800 millió eurót fizettek. A kínaiak ezzel jelentős tulajdonrészt szereztek a Peugeot cégben is, amely így a masszív veszteségek ellenére is képes lehet túlélni saját válságát.

A Napi Gazdaság összeállításából kiderül: jól jártak a budapesti taxirendelet által megszabott magasabb árakkal a sofőrszolgálatok. Forgalmuk a korábbi háromszorosára nőtt. Jelenleg körülbelül 50 ilyen szolgáltatást nyújtó cég van a fővárosban, de pontos szám nincs, mert vannak, akik céges háttér nélkül, vagy nem erre vonatkozó adószám alapján fuvarozzák ügyfeleiket és azok járműveit.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×