Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Választás 2014: Színlelt szerződést gyanít a Fidesz Paks ügyében

A Fidesz szerint felmerül a gyanúja annak, hogy 1997-1998-ban egy Gyurcsány Ferenchez köthető cég színlelt szerződést kötött a paksi atomerőművel.

Németh Szilárd, a kormánypárt országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján közölte: dokumentumokkal tudják igazolni, hogy a Gyurcsány Ferenchez köthető Agóra Kft. 1997 októberétől 1998 júliusáig "nagyon komoly, zsíros", 80 millió forint összértékű megbízást kapott" a paksi atomerőműtől az esetleges erőműbővítés és az atomenergia népszerűsítésére. Megjegyezte, hogy ehhez képest Gyurcsány Ferenc ma "teljes gőzzel az öklét rázza a paksi bővítés ellen".

A szerződés teljesítésének azonban semmilyen nyoma nincs - folytatta -, így "nemcsak képmutatásról beszélhetünk, hanem azt is megkérdezhetjük Gyurcsány Ferenctől, hogy talán színlelt szerződést kötött-e". Szavai szerint "a korrupció gyanúja eléggé körüllengi ezt a szerződést".

Ennek bizonyítékául egy 1999-es, az erőmű felügyelőbizottsági (fb) ülésen készített dokumentumot említett, amely szerint az fb több dolgot is kifogásolt a szerződésben. Nem találták tisztázottnak, milyen feladatot kell elvégeznie a cégnek, feltűnően magasnak tartották a nyolcmilliós havidíjat, és kifogásolták, hogy nem kértek írásbeli teljesítést - idézett a dokumentumból a politikus, hozzátéve azt is, hogy mindemellett az Agóra Kft. nem szerepelt a - biztonsági okokból szükséges - paksi szerződéses partnerek jegyzékében sem.

Egyedül annak van nyoma, hogy a pénzt az utolsó fillérig átutalták a vállalatnak - mondta Németh Szilád.

A Fidesz mindezek alapján választ vár Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöktől, a Demokratikus Koalíció elnökétől arra: elismeri-e, hogy a paksi bővítés ellen az elmúlt hetekben indított "hadjáratuk" képmutató és hazug politikai akció volt - mondta a képviselő. Közölte, az is kérdés, hogy ez a 80 millió forint "a személyes boldogulásukat vagy az MSZP pártpénztárát gazdagította".

A 80 millió forinttal kapcsolatban megjegyezte: abban az időszakban "ereje teljében volt a Bokros-korszak", és ez az összeg akkor egy középiskolai tanár százéves fizetése lett volna. Hozzátette azt is, hogy abban az időben nem kaphatott sem gyest, sem gyedet, sem családi pótlékot az a gyermekes család, ahol az egy főre jutó jövedelem meghaladta a 26 200 forintot.

Németh Szilárdot arról is kérdezték a tájékoztatón, hogy a Magyar Nemzet szombaton azt írta: márciusban kiderül, mely bankokat talált jogsértőnek és büntetett meg a Magyar Nemzeti Bank azért, mert átterhelte az ingyenes pénzfelvétel költségeit az ügyfelekre. Erre a fideszes képviselő azt mondta, úgy néz ki, vannak olyan bankok, amelyek nem tartják be az ingyenes készpénzfelvétel szabályait, így ezek most bírságra számíthatnak, amivel a Fidesz egyetért.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik
paks

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×