Infostart.hu
eur:
363.3
usd:
314.94
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Gyurcsány: adó- és járulékkedvezményekre van szükség a leszakadó térségekben

A szociálisan leszakadó térségekben adó- és járulékkedvezményekre, közvetlen állami beruházásokra, ehhez kapcsolódó képzésekre és a helyközi tömegközlekedés átszervezésére van szükség - jelentette ki Gyurcsány Ferenc keddi füzesabonyi sajtótájékoztatóján.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke ősszel elkezdett országjárása keretében látogatott Heves megyébe.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: Heves kétarcú megye, északi része tradicionális kultúrával, érseki székhellyel, szőlészeti-borászati hagyományokkal rendelkezik, jelentős ipari beruházásoknak ad helyet, az ország fejlettebb régióihoz tartozik. Az M3-as autópályától délre fekvő területek ugyanakkor lényegesen szegényebbek.

Miközben Észak-Heves tovább fejlődik, Dél-Heves régóta "alapvetően egy helyben topog" - mondta.

Szavai szerint a DK azon kevés pártok közé tartozik, amelyek hisznek abban, hogy a gazdaság akkor fejlődik, ha kellő szabadságot kap, a magántulajdonra épül, ha verseny van, piac van. Sok év tapasztalata alapján azonban ma már úgy látja - tette hozzá -, hogy a szociálisan leszakadó térségekben pusztán magántulajdonra, piacra, versenyre hagyatkozva nem indul meg a gazdasági fejlődés.

A DK elnöke azt mondta: az unióban semmilyen jogszabály nem tiltja speciális gazdasági övezetek létrehozását. Dél-Hevessel együtt mintegy 30 érintett térség van az országban, ezekben a mikrorégiókban hosszabb távú átfogó programokat kell indítani.

Hangsúlyozta: valamennyi új beruházásnak járulék- és adókedvezményt kell adni, az államnak a magánbefektetőkkel együtt közvetlenül is részt kell vennie vállalatalapításokban, kockázatot kell vállalnia - mondta. Ezekre a beruházásokra speciális szakképzéseket kell szervezni, a munkába járást megkönnyítendő, át kell alakítani a térség helyközi közlekedését, amihez állami támogatásra van szükség.

Lehet munkahelyeket teremteni, de ehhez közvetlen állami támogatás szükséges - mondta.

Hozzátette: magyar költségvetési forrást e feladatokra aligha lehet előteremteni, de az unió 2014-2020-as költségvetési ciklusában Magyarországra jutó évi 700-800 milliárd forint fejlesztési forrás fedezetet biztosíthat.

Gyurcsány Ferenc emlékeztetett: a DK volt az első olyan párt, amelyik bemutatta mind a 106 egyéni képviselőjelöltjét. A füzesabonyi lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatóján bemutatta a Heves megyei jelölteket. Az egri választókörzetben Hegedűs Jánost, a gyöngyösiben Szilveszter Péternét, a hatvaniban pedig Basa Zoltánt indítja a párt.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×