Infostart.hu
eur:
364.16
usd:
315.22
bux:
148787.13
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

MSZP és Együtt-PM: Megállapodtak a jelöltállítás szempontjairól

Megállapodtak az MSZP és az Együtt-PM szövetség vezetői kedden a közpolitikai javaslataik összehangolásáról és a közös egyénijelölt-állítás szempontjairól.

Mesterházy Attila MSZP-elnök az ötórás megbeszélés után újságíróknak elmondta: elfogadtak egy dokumentumot, amely ha győznek, a kormányprogram alapja lesz. Ebben gazdaság- és társadalompolitikai, illetve közjogi terveiket összegzik.

Rögzítették a közös egyéni jelöltek kiválasztásának szempontjait is. A két dokumentumot a sajtótájékoztatón részletesen nem ismertették, de még kedden nyilvánosságra hozzák.

Ugyanakkor a szocialista pártelnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője is azt mondta: a választókerületek elosztásáról és konkrét jelöltekről még nem volt szó.

Mindketten megerősítették, hogy a megbeszéléseket augusztus végéig le kell zárni. A közös lista kérdése és a lehetséges miniszterelnök-jelölt személye így a nyár végén kerülhet terítékre az egyeztetéseken.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

Az ukrán jelentések szerint a hétvége folyamán a megszállt Krím-félszigettől és Donyecktől kezdve Tatárföldig támadták az orosz energetikai infrastruktúrát. Moszkva a drónokra Odessza elleni légicsapásokkal válaszolt. Mostanra kezd nagyon valószínűvé válni, hogy Észak-Korea több tízezer (Kijev szerint ötvenezer) katonát dobott át Moszkvának, de keringenek hírek arról is, hogy Irán felpörgetheti az oroszoknak nyújtott segítséget. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×