Infostart.hu
eur:
387.53
usd:
329.25
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Varga: Lehet megállapodás az IMF-fel, de a kormánynak is vannak feltételei

Lehet megállapodás a magyar hatóságok és a nemzetközi szervezetek között, de a magyar kormánynak is vannak feltételei - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken.

A miniszter a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) által szervezett budapesti kerekasztal-beszélgetésen úgy fogalmazott: a tárgyalások sorsa azon múlik, hogy mennyire értik meg Brüsszelben és Washingtonban, hogy ennek a kormánynak van saját elképzelése, saját programja, és egy hitelmegállapodással hozzá lehet tenni ehhez a programhoz.

Mint mondta, ha ezt nem ismerik fel, akkor nagyon sokáig fognak húzódni a tárgyalások, és a végén nem lesz eredmény. "Mi azon vagyunk, hogy legyen megállapodás" - szögezte le.

A tárca nélküli miniszter megismételte korábbi kijelentését, amely szerint a magyar kormány mind az Európai Bizottságnak, mind a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) megküldte a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett kiigazítási lépéseket. Ezeket most értékelik a nemzetközi szervezetek, és az Európai Bizottság november 7-én közli új makrogazdasági előrejelzéseit - mondta.

Varga Mihály szerint az IMF és az EU "valószínűleg november eleje-közepe táján jelzi, hogy hogyan gondolják: tovább tárgyalunk vagy nem tárgyalunk tovább".

A miniszter hangsúlyozta: nem volna szabad a 2008-as IMF-hitelhez hasonló alapokon megállapodást kötni, mivel az akkori mentőcsomagnak "húsba vágó, az embereket kőkeményen érintő következményei voltak". Úgy fogalmazott: "itt van az alapvető különbség, hogy van olyan kormány, ami szolgai módon mindenféle megszorítást végrehajt, és van olyan, ami sarkára áll és megpróbálja saját nemzetének érdekeit képviselni". Szerencsére vannak korrekt megállapodások is - tette hozzá.

Varga Mihály megszavaztatta a rendezvény mintegy száz emberből álló hallgatóságát. A válaszadók többsége úgy gondolta, hogy Magyarországnak nem kell megállapodást kötnie a nemzetközi szervezetekkel.

Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×