Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
318.59
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Szalai Annamária: "Nincs netfigyelő vagy lapolvasó osztály a hatóságnál"

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság legfontosabb feladatának érzi az infrastruktúra-beruházások ösztönzését, a társszabályozás eszközével a hatékonyabb jogérvényesítést, gyors és hatékony válaszadást a piaci kihívásokra, valamint a gyermekek megóvását a káros tartalmaktól - mondta a hatóság elnöke kedden, az Internet Hungary című konferencián, Siófokon.

Szalai Annamária hangsúlyozta: a hatóság a napi munkája során olyan területekkel is foglalkozik, amelyeket nem törvényi kötelezettsége okán, hanem társadalmi felelősségvállalásból végez. Az elnök ezek között említette az internethotline.hu oldalt, amely segítségével a jogellenes vagy a gyermekekre káros tartalmak jelenthetők be.

Szalai Annamária előadásában hangsúlyozta: meggyőződése, hogy a könnyen hozzáférhető, olcsó szélessávú internet elérése nemcsak a jólét mércéje, hanem a növekedés feltétele is, az elnök ezért fontosnak tartotta a hálózatok fejlesztését. Hozzátette: a hatóság ezt közvetett eszközökkel tudja szorgalmazni, határozatában lehetőséget biztosít arra, hogy a kisebb szolgáltatók bérelhessenek bizonyos infrastruktúrát a nagyobbaktól, amely további hálózatfejlesztésre ösztönzi őket.

Elmondta azt is: az idén áprilistól érvényes frekvenciadíj-rendelet áttekinthető és tervezhető a mobilszolgáltatók számára, mindhárom nagy szolgáltató üdvözölte azt, így vélhetően ennek hatására ütemes fejlesztésekbe kezdenek. Az elnök az infrastrkutúra-fejlesztés elősegítésének harmadik eszközeként a 900 MHz-es új, szélessávú mobilszolgáltató árverezésének rendszerét említette. Mint mondta, az árvereztetés várhatóan 2012 első negyedévében lezárul. Szalai Annamária hangsúlyozta: a nyertes pályázónak közérdekű kötelezettségei is lesznek, a többi közt 2014 végéig minden 30 ezer főnél nagyobb településen elérhetővé kell tennie szolgáltatását.

A tartalmi szabályozásról szólva a hatóság vezetője a médiatörvénnyel kapcsolatban azt mondta: az az internetes platformon lekérhető tartalmakra és az internetes médiatermékekre is kiterjed, hangsúlyozta azonban, hogy a blogokat nem érinti a törvény. Mint mondta, a webes felületen megjelenő tartalmakra vonatkozó szabályozás jóval szűkebb a hagyományos médiafelületen megjelenő normákhoz képest, mindössze hat pontot érint: az emberi méltóság kérdését, a kiskorúak védelmét, a magánszféra és az alkotmányos rend védelmét, a gyűlöletkeltés tilalmát, valamint egyes kereskedelmi közlemények megjelentetésére fogalmaz meg szabályokat.

Szalai Annamária kiemelte, hogy a hatóság előzetesen nem monitorozza az internetes tartalmakat vagy a sajtótermékeket, "nincs netfigyelő vagy lapolvasó osztály a hatóságnál". A nem hatósági feladatokat az NMHH szakmai szervezeteknek adta át, a társszabályozás keretében már négy szakmai szervezettel állapodott meg, amelyek csaknem a teljes internetes tartalomszolgáltató szegmenst lefedik. Mint mondta, az NMHH-nál eddig egyetlen eljárás sem indult internetes tartalommal kapcsolatban, a társszabályozó szerveknek pedig eddig egyetlen ügy került a látóterébe, amelyet a panaszos igényeinek megfelelően elrendeztek.

Szalai Annamária szólt azokról a szolgáltatásokról is, amelyek nem tartoznak a szabályozandó tartalmak közé - ilyen például a youtube vagy a skype -, de az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, így a sávszélesség egyre nagyobb részét foglalják el. Bár ezekre tartalmi szempontból sem a hírközlési, sem a médiatörvény nem vonatkozik, mégis foglalkozni kell velük, az internetszolgáltatók ugyanis gyakran korlátozzák ezek használatát, mivel anyagi érdekül nem fűződik a hozzáférhetővé tételükhöz, esetleg üzleti érdekeiket sérti. Így azonban sérülhet a sokszínű médiához való hozzáférés elve - mondta az elnök.

Az NMHH vezetője közölte: a problémára megoldást nyújt egy október 6-án kiadott elnöki rendelet, amely technológiai szempontú előírásokat fogalmaz meg. Ez szabályozza az előfizetői szerződések tartalmát, amely szerint a szolgáltatóknak előre fel kell sorolniuk, milyen korlátozások érinthetik az előfizetőket.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×