Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Havonta kétszer összeül az otthonvédelmi monitoring bizottság

Megtartotta első ülését pénteken a nemzetgazdasági miniszter által létrehozott otthonvédelmi monitoring bizottság, amelynek feladata, hogy figyelemmel kísérje a bankok viselkedését és azt, hogyan érvényesül a devizahitelesek megvédése érdekében létrejött árfolyamgát intézménye - közölte a miniszterelnök szóvivője.

Szijjártó Péter pénteken újságírók előtt kifejtette: a jövőben havonta kétszer ülésező testület - amelynek tagja Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Balogh László, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének alelnöke és Kármán András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára, aki egyben a bizottság vezetője is - elfogadta várható ülésezési, működési rendjét, és számba vette feladatait. Megjegyezte, a havi kétszeri tanácskozás között folyamatosak lesznek a szakértői egyeztetések.

Ha a bizottság bármi olyat tapasztal a bankok részéről, ami a devizahitelesek számára hátrányt vagy kárt okoz, azonnali közbelépést javasolhat a kormánynak mégpedig úgy, hogy az éppen aktuális jogszabályi, törvényi szabályozási rend megváltoztatását indítványozhatja a kabinetnek - mondta a szóvivő. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a kormány elé a bizottság egyedi ügyeket nem fog terjeszteni, hanem, ha szükséges, a szabályozás módosítására vonatkozó javaslatokat tesz. A testület a munkájáról folyamatosan tájékoztatja a kabinetet.

Hozzátette, hogy a testület különös hangsúllyal fogja megvizsgálni a szabályozási kérdéseket a banki hitelek beárazásának átláthatóságával, a bankok közötti versenyhelyzettel, valamint a fogyasztóvédelemmel kapcsolatban.

A hitelek árazásával összefüggésben Szijjártó Péter azt mondta: számos olyan jelzés érkezett, amely alapján azt lehetett látni, hogy bár a svájci frank árfolyama minden pénzintézet számára ugyanúgy változik, a törlesztőrészletek, illetve a kölcsönök terheinek kiszámítása bankonként, illetve egyénenként mégis különböző bizonyos esetekben. A bankok közötti versenyhelyzetről szólva megjegyezte, azt fogja a testület áttekinteni, hogy az ezt felügyelő jogszabályok elégségesek-e ahhoz, hogy az ügyfelek egyáltalán eséllyel rendelkezzenek a számukra a valóban legjobb megoldás kiválasztására. A fogyasztóvédelmi szabályozás megfelelőségét is vizsgálják a bankszektor tekintetében - fűzte hozzá.

Mindezen munkát az a három intézmény fogja ellátni, amely tagot delegált a bizottságba - mondta a szóvivő, megjegyezve, önálló hatáskörre éppen azért nincs szüksége a testületnek, mert a három intézmény rendelkezik ezzel az érintett szférára vonatkozóan.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent hozzá van szokva a jegybankok elleni vakmerő fogadásokhoz. Korábban a Soros Fund Managementnél dolgozott – annál a fedezeti alapnál (hedge fund), amely az 1992-es fontválság idején arról vált híressé, hogy „bedöntötte” a Bank of Englandet. Július végén azonban Bessent az ellenkező irányba fogadott: egy jegybank oldalára állt annak devizája védelmében. Hozzányúlt az Egyesült Államok devizatartalékaihoz, hogy segítse a Bank of Japant (BoJ) a jenvásárlásban, miután a japán deviza 1986 óta először gyengült a dollárral szemben a 163-as szint fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×