eur:
394.74
usd:
371.13
bux:
66132.15
2024. április 16. kedd Csongor

Schmitt hétfőn ismerteti az alaptörvénnyel kapcsolatos álláspontját

Schmitt Pál bízik benne, hogy azok a pártok, akik távolmaradásukat jelezték az alaptörvény megtárgyalásától, megváltoztatják eddigi elképzelésüket, és az Országgyűlésben fejtik ki véleményüket - mondta Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője szombaton az MTI-nek.

A hivatalvezető közölte: Schmitt Pál április 11-én, hétfőn, az Országgyűlésben, a képviselők jelenlétében mondja el a készülő új alaptörvénnyel kapcsolatos álláspontját.

Elmondása szerint az államfő bízik benne, hogy az elkövetkezendő napokban azok a pártok, akik a választók akaratából a parlamentben országgyűlési képviselettel rendelkeznek, és távolmaradásukat jelezték az alaptörvény megtárgyalásától, megváltoztatják eddigi elképzelésüket, és az Országgyűlésben fejtik ki véleményüket, nem pedig más fórumot választanak az észrevételeik közlésére.

Kiss Norbert szól arról is, hogy szombaton véget ért az Arraiolos-csoport államfőinek találkozója Budapesten. Ismertette: a témák között nem szerepeltek napi belpolitikai kérdések, de a kétoldalú találkozókon téma volt a készülő új magyar alaptörvény.
A hivatalvezető tájékoztatása szerint Schmitt Pál partnereit tájékoztatta arról, hogy Magyarország törvényi kereteit egy 1949-ben létrehozott jogszabály adja, amelyet sokszor módosítottak. Az államfő álláspontját hangsúlyozva kiemelte: ahhoz, hogy egy erős Európában egy erős Magyarország legyen, szükség van egy új alkotmányra.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője szombaton, Budapesten, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az MSZP levélben kéri Schmitt Pál köztársasági elnököt, ne írja alá az új alkotmányt, és "azokat a megszorító csomagokat tartalmazó törvényeket, amelyek arra vonatkoznak, hogy az emberek még rosszabbul éljenek".

Címlapról ajánljuk
Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
A Fehér Ház szertefoszlatta Zelenszkij reményeit, az ukrán segélycsomagról folyik a vita Amerikában – Híreink az ukrajnai frontról kedden

A Fehér Ház szertefoszlatta Zelenszkij reményeit, az ukrán segélycsomagról folyik a vita Amerikában – Híreink az ukrajnai frontról kedden

Republikánus törvényhozók azt javasolták, hogy próbáljanak meg egy csak Izrael támogatására vonatkozó törvénycsomagot elfogadni. A Fehér Ház hétfőn azonban megismételte, hogy Joe Biden amerikai elnök nem fog jóváhagyni egy önálló, egyedül csak Izraelt támogató finanszírozási törvényjavaslatot, a csomagnak Ukrajna támogatását is tartalmaznia kell. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fölvetette, hogy a NATO-országok úgy segíthetnék az ukrán védekezést, ahogy tették azt Izraellel, de a Fehér Ház szerint a két ország esete teljesen más, az Egyesült Államok nem fog részt venni az ukrajnai harcokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×