Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
324.93
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Tölgyessy Péter Orbán Viktor kísérleteiről

A hamarjában előkapott alkotmánymódosítás nem pusztán az Alkotmánybíróság egyetlen döntése ellen szól. Orbán Viktor miniszterelnök gazdaságpolitikájának lényegét félti az Alkotmánybíróságtól - mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorának nyilatkozva annak kapcsán, hogy múlt héten az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kétmillió forintnál nagyobb végkielégítések 98 százalékos különadóját, majd válaszul a kormánytöbbség még aznap bejelentette, hogy alkotmánymódosítással élne.

A politikai elemző szerint tavaly tavasszal még volt, idén pedig már nincs szükséghelyzet a magyar gazdaságban. A növekedés még 2010 tavaszán nekiindult, az új kormány ambiciózus, három százalékos gyarapodást alapul véve tervezte meg jövő évi költségvetését - tette hozzá az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A valódi kérdés Orbán Viktor régi gazdasági tankönyveket sutba vágni remélő, új utakat kereső gazdaságpolitikájának sorsa - vélekedett Tölgyessy Péter, aki szerint a Fidesz személyi jövedelemadó és társasági adó mérséklési elképzeléseit rendkívüli lépésekkel, a különadók rendszerével és a magán-nyugdíjpénztáraknak járó járulékok 14 hónapra szóló kölcsönvételével alapozza meg. Ezek alkotmánybírósági megsemmisítésétől tart a parlamenti többség, és ezért akarja felszámolni a gazdasági törvényhozás alkotmányosságának külső kontrollját - emelte ki.

Az elemző kifejtette: a magyar Alkotmánybíróság hajlott a ténylegesen jogfejlesztő, aktivista ítélkezésre. Olykor talán távoli összefüggések alapján, nem kellően megokoltan vállalt gazdaságpolitikai felelősséget a Bokros-csomag egyes pontjainak megsemmisítéséért, ám a végkielégítésekre kirótt 98 százalékos adót megállító döntés nem ilyen, a közalkalmazotti törvény alapján adott végkielégítések brutális adója ütközik inkább a jó erkölcsbe. A közvéleményt okkal bántotta a számos állami vállalatnál adott végkielégítés kiáltó indokolatlansága, ám erre a Fidesz egyetlen kardcsapással lehasította ezek bruttó kétmillió forint fölötti részét - vélekedett.

A bántó végkielégítések jövőbeli megakadályozása a tulajdonos jogán kiadott szigorú belső utasításokkal is elérhető lenne, ám a közönség tapsait kereső Fidesz inkább alaptörvényt módosított, de célját mégsem érte el, mert előreláthatóan alkalmatlan alkotmánymódosítással élt - emelte ki a politikai elemző.

Tölgyessy Péter szerint amíg a végkielégítések szabályozásának költségvetési súlya elenyésző, addig a különadók rendszere és a magán-nyugdíjpénztárak lényegi elgyengítése a fundamentuma a kormány új gazdaságpolitikájának. A költségvetés jövőre csaknem ugyanannyi bevételt remél a különadókból, mint a versenyszféra egészétől beszedett társasági adóból, így a különadó négy ágazatában a várható összes jövedelem több mint felét, a többi ágazatban viszont mindössze tíz százalékát hajtja be az állam közteherként. Ezen aránytalanság mértéke, az erőteljes megkülönböztetés ágazati megokolásának hiányossága, a különadók idei visszamenőleges hatálya mind-mind komoly alkotmányossági aggályokat vet fel, de ugyanígy alkotmányosan aggályos a magántulajdont képező nyugdíjjárulék világos kártalanítás nélküli kölcsönvétele is - vélekedett.

Az elemző kiemelte: ezzel a két rendkívüli intézkedéssel, és a magán-nyugdíjpénztárakból való tömeges kilépésre való ösztönzéssel alátámasztott adócsökkentés a lényege az új gazdaságpolitikának. A különadók rendszere és az elmúlt évtized nyugdíj-megtakarításaiból való hozzávetőleg ötszázmilliárd forint felélése az alapja a három százalék alatti hiánynak, és a társasági adó valamint a magasabb jövedelműek és az adózó gyerekesek valóban jelentős köztehercsökkentésének - tette hozzá.

Orbán Viktor szerint a nemzet életében hite szerint valódi fordulatot hozó gazdaságpolitikáját nem veszélyeztetheti az Alkotmánybíróság esetleg többszöri vétója. Választóinak igazságérzete messze előbbre való, mint az ideiglenes alaptörvény szabályrendszere, szerinte az államnak nem jogot, hanem tényleges igazságot kell szolgáltatnia az embereknek - hangsúlyozta Tölgyessy Péter.Az elemző szerint ismét különös erővel mutatkozott meg, hogy a kormányfő a jogrendszert nem autonóm önmozgással bíró értékrendként tiszteli, hanem a hatalom akaratának eszközeként használja. A hatalommegosztáson, a jog uralmán alapuló nyugatos állammodell szabályos antitézisét keresi, az alkotmányosság személytelen szabályrendszere helyett a tényleges igazságosságot ígérő erős vezető akaratát ajánlja. Nem a jog uralmát, hanem az általa hirdetett közérdeket ellenpontok nélkül közvetlenül végrehajtó keleties plebejus demokráciát javasol - vélekedett.

Tölgyessy Péter kiemelte: ebbe az észjárásba nehezen fér bele a közvetlenül jogszabályként hatályos Alkotmány. Az új hatalom máris az alkotmányos elvek egyfajta rövid alaptörvényi katalógusát és a kétharmados törvényeknek a mindenkori politikai szükségletekhez gyorsan hozzáidomítható rendjét ajánlja - tette hozzá.

A kevés valóban hiteles közintézmény közé tartózó Alkotmánybíróság jogkörének alapos megkurtítása ellen a jobboldalon is többen tiltakoztak. Megszólalt, olykor igencsak élesen, több alkotmányjogász. A baloldali ellenzék pártjai pedig kivonulnak az új alaptörvény elfogadásának folyamatából - fejtette ki.

Az elemző szerint az elmúlt húsz esztendő kudarca után érthetően nagyon sokan reménykednek a tényleges igazság győzelmében. Orbán Viktor nemcsak beszél, hanem minden elszánásával az emberek vágyainak megfelelően kívánja újraformálni a magyar gazdaságot és államot, ám máris valószínű, hogy a miniszterelnök eddigi iránya elmozdulás az első királyaink, a reformkor nagyjai és '89 nyugatos eszméitől, és erősen kétséges, lehetséges-e tartósan eredményessé tenni hazánkat az emberek keleties érték-rendje alapján - vélekedett. Tölgyessy Péter közölte: keleten a helybeli kultúrának megfelelő megoldások lehetnek sikeresek, de a magyaroknak Közép-Európából már aligha van visszaút keletre, a nyugattal együtt boldogulunk vagy bukunk el.

Nem tudni még, hogy mi lesz a kifutása Orbán Viktor kísérletének: a külvilágon és rajtunk is sok múlik. Lehet belőle gyorsan jövő katasztrófa, de lehet a térség tartós, bár nem feltétlenül sikeres új korszakának nyitánya is - zárja elemzését Tölgyessy Péter.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 5. 21:51
×
×