eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Csaknem tizenkétezren hallgatták a dalai lámát Budapesten

Felül kell kerekedni a vallási nézeteltéréseken, a különböző vallási irányzatoknak nem szabad békétlenséget okozniuk - mondta a XIV. dalai láma Budapesten, a Papp László Sportarénában tartott előadásában szombaton.

A zsúfolt ház, több mint tizenegyezer magyar és a környező országokból érkezett érdeklődő előtt tartott "Bevezetés a tibeti buddhizmusba" című tanításában Tendzin Gyaco, a dalai láma rámutatott: a különböző vallásos hagyományokat meg kell őrizni, közöttük pedig együttműködésre kell törekedni.

A buddhizmus első számú vezetője humorral is átszőtt beszédében kiemelte: a világvallásokban "óriási azonosság", hogy szeretetre, együttérzésre szólítanak fel valamennyi érző lény iránt, valamint azt szorgalmazzák, hogy megbocsátók, toleránsak legyenek a hívők, és igyekezzenek magukban "belső megelégedettséget és önfegyelmet" kialakítani.

Több mint kétórás tanításában a XIV. dalai láma felhívta a figyelmet, hogy az iszlám által hirdetett szent háború, a dzsihád a közhiedelemmel ellentétben nem az emberek pusztításra szólít fel, hanem arra, hogy "a magunkban lévő negatív érzelmeket megöljük". Ugyanerre hívja a hívőket a kereszténység is. Az összes világvallás közös jellemzője az is, hogy fontosnak tartják az oktatást.

Tendzin Gyaco kitért arra, hogy "mindannyian érző lények vagyunk, mindannyian boldogságra törekszünk, és igyekszünk elkerülni a szenvedést". A materiális javak azonban véleménye szerint nem hozhatnak az embereknek minden téren megelégedettséget, mert a "tudati tapasztalatok a materiális tapasztalatoktól függetlenek". Éppen ezért szükségesnek tartotta, hogy "önmagunkba tekintsünk és kialakítsuk az állhatatosságot", amely kialakíthatja az emberben a belső békét.

Több ezer éve különféle vallások alakultak ki, "hogy reménységgel szolgáljanak az embereknek a nehézségekkel szemben" - emlékeztetett. Kétszáz éve pedig fejlődésnek indult a tudomány, ami viszont nem hozta meg az embernek a belső békét, mert "ezt nem lehet csak úgy megvásárolni, ezt csak a belső tudattal lehet kialakítani".

Pusztán az imádság nem hoz materiális eredményeket, ezekért az embereknek is tenniük kell. A boldoguláshoz boldog családok és boldog közösségek is kellenek - világította meg.

A buddhizmus felhívja a figyelmet arra, hogy "valamennyi érző lény javát szolgáljuk". Minden vallásban minden történelmi korszakban voltak és vannak "szélsőséges bajkeverők, de rájuk nem szabad odafigyelni, a vallások lényegét nem ők képviselik" - fejtette ki Tendzin Gyaco.

Az emberi énre vonatkozó kérdésekre - például hogy van-e eleje és vége? - adott válaszok különbözősége miatt vannak különböző vallások. A buddhizmus szerint nincs a tudattól függetlenül létező én, "az én a test és a tudat együttes eredménye" - fogalmazott a XIV. dalai láma.

Mint mondta, a buddhizmus a többi világvalláshoz hasonlóan az énközpontúság csökkentését szorgalmazza, de nem hisz a teremtő istenben. A test kialakulásának csak egyfajta kezdete a fogantatás, mert annak előzménye megtalálható a szülőkben, akiké pedig az ő szüleikben, és a sor a végtelenségig folytatható, mert "a folyamatok kezdetét nem lehet kijelölni".

A finom tudat, az ember legbelsőbb tulajdonsága állandóan változik, a változásnak pedig okai vannak. A finom tudat oka csak egy korábbi tudat lehet, tehát az énnek nincsen kezdete. Ugyanígy minden egyes jelenség is okokra vezethető vissza. A halál után a finom tudat nem szűnik meg. A fizikai halál pillanatában a finom tudat kiszabadul addigi kötöttségéből, és tovább létezik - ismertette a buddhizmus egyik tanítását.

A dalai láma kifejtette: az élet során képzéssel megváltoztatható az ember tudata, ezáltal "az ártalmas érzelmi beállítottságot" meg lehet szüntetni a szenvedést okozó emberi tudatlanság felszámolásával. A tudati fejlesztéssel befolyásolhatjuk a halállal való szembesülés okozta fájdalmat is - mutatott rá.

A dalai láma utalt arra, hogy az 1956-os forradalom idején a magyarok "rendkívüli akaraterővel küzdöttek az elnyomó rendszerrel szemben", és akkor törődést, szolidaritást érzett a magyarok ügye iránt.

A XIV. dalai láma hetedszer látogatott hivatalosan Magyarországra. Legutóbb tíz évvel ezelőtt járt itt.

Címlapról ajánljuk
Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Felgyorsítja a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárását a kormány. Az elmúlt hónapokban már havonta csaknem kétszáz gyermek volt a kórházi osztályokon úgy, hogy a rokonaik nem keresték őket. Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa fővárosszerte akciókkal hívja fel a figyelmet a kórházban hagyott csecsemők ügyére és az országos nevelőszülő-hiányra.

Szakértő: 2025-ben jelentős drágulás jöhet a lakáspiacon

Tovább gyorsíthatja az ingatlanok drágulását az a kormányzati bejelentés, amely szerint jövőre az önkéntes nyugdíjmegtakarításokat adómentesen lakáscélra lehet fordítani. A becslések szerint ez a lehetőség 300 milliárd forint extraforrást hozhat a lakáspiacra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Nyakunkon az amerikai választás - Mibe érdemes tenni a pénzünket?

Nyakunkon az amerikai választás - Mibe érdemes tenni a pénzünket?

Közeledik a november, vele együtt pedig az amerikai elnökválasztás is. Az előzetes felmérések alapján rendkívül szoros lehet a verseny a két jelölt, Donald Trump és Kamala Harris között. Éppen ezért most megnéztük, hogy mire számíthatunk a piacokon abban az esetben, ha a Trump, illetve ha Harris nyer kicsit több mint 4 hét múlva. Valamint azzal a kérdéssel is foglalkoztunk, hogy mi lehet a legjobb választás azon befektetők számára, akik a "biztosra" akarnak játszani. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 6. 11:03
×
×
×
×