Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
324.64
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Szombaton semmi jóra ne számítson! A hétvége időjárása

Szombaton még az ország egyes területein sok esőre kell számítani de vasárnap már a nap is kisüthet. Az előrejelzések szerint a jövő hét közepéig jó idő lesz, aztán csütörtöktől ismét eshet az eső. A részleterkől Reisz Andrást, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársát kérdeztük.

Az ország területén szombat estig borult, párás idő lesz, legfeljebb csak a Tiszántúlon, illetve délután az Alpokalján vékonyodhat el a felhőzet - olvasható a met.hu oldalon.

Keleten elszórtan, másutt még mindig többfelé kell számítani gyakori esőre, záporokra. Elsősorban a Duna vonalától keletre egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északi szél a Dunántúlon gyakran megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul. Késő estére 13, 17 fok közé hűl a levegő.

Távolabbi kilátások

Vasárnap felszakadozik a felhőzet, és szerdáig a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés is várható. Eleinte elszórtan, majd néhol gyakrabban alakulhat ki eső, zápor.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet kezdetben 11, 16, később 8, 13 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19, 24 fok között várható.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×