Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Semjén Zsolt: a nemzet akkor gazdagodott, amikor hűséges volt Szent István örökségéhez

A magyar nemzet mindig akkor gazdagodott lelkiekben, szellemiekben és anyagiakban is, amikor hűséges volt Szent István örökségéhez - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön a Bács-Kiskun megyei Nemesnádudvaron.

Mindig katasztrófába torkollott, ha akár balra, akár jobbra lecsúsztunk erről a Szent István-i útról - hívta fel a figyelmet a kereszténydemokrata politikus augusztus 20-a előestéjén, a többségében német nemzetiségű település felújított főterének átadása alkalmából rendezett ünnepségen.

Semjén Zsolt kiemelte: a Szent István-i mű lényege az, hogy úgy csatlakozott Európához, úgy vette fel a kereszténységet, hogy eközben megőrizte, egy évezredre biztosította az országnak a szuverenitást, a függetlenséget.

A KDNP elnöke hangsúlyozta, hogy Szent István műve ma is él. Példaként említette a kalocsai érsekséget, a templomépítéseket és a ma is fennálló megyerendszert. Emlékeztetett arra, hogy a kommunista propaganda megpróbálta meghamisítani Szent István ünnepét és az 1949-es Alkotmány ünnepévé változtatni, de ez nem sikerült, mert "a nagy király műve a mai napig is él az emberek szívében".

Szent István műve ezer éve áll - emelte ki a miniszterelnök-helyettes, aki szerint "a jelenlegi Alkotmány nem fogja megérni a következő év Szent István ünnepét".

A politikus az igazi Szent István-i gondolatnak azt nevezte, ha saját környezetünkben is követni tudjuk a szent király gondolatát. "Itt és most legyünk Szent Istvánok!" - mondta.

Semjén Zsolt méltatta Nemesnádudvar polgármestere, Knáb Erzsébet és a kétezer lakosú település polgárainak tevékenységét, amelyet "kicsiben a Szent István-i mű folytatásának" nevezett. Mint hangsúlyozta: az országot nem lehet általában építeni, az ország akkor épül, ha a városok és a települések épülnek.

Nemesnádudvaron az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében 25 millió forintból újult meg a főtér. Azzal egyidejűleg átadták azt a tíz felújított utcát is, amely az Európai Unió támogatásával, az Európai Fejlesztési Alap társfinanszírozásával 200 millió forintos költségvetésből készült el.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 5. 21:51
×
×