Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Holnap délelőtt fogadja Sólyom László államfő Orbán Viktort

Holnap délelőtt 10 órakor fogadja Sólyom László államfő Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint a találkozó után a résztvevők közös sajtónyilatkozatot tesznek.

Korábban a hivatal azt közölte: az államfő május 14-ére tervezi összehívni az Országgyűlés alakuló ülését. A tájékoztatás szerint a végleges időpontot Sólyom László akkor állapítja meg, ha megszületik a választások jogerős eredménye. A Fidesz elnöke tegnap azt mondta: a párt új parlamenti képviselőcsoportjának vezetésére Lázár Jánost, Hódmezővásárhely polgármesterét kéri fel, de az új kabinet összetételéről csak Sólyom László köztársasági elnök kormányalakításra vonatkozó felkérése és az egyeztetések megkezdése után nyilatkozik.

Az előzetes végeredmény alapján a Fidesz-KDNP-nek több mint kétharmados többsége lesz az új parlamentben; ez 263 mandátumot jelent. Az MSZP 59, a Jobbik 47, az LMP pedig 16 képviselőt küldhet az új Országgyűlésbe.

Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Elképesztő szenvedésről beszélt Messi, miután megdöntött minden rekordot

„Tudtuk, hogy szenvedni fogunk, és szenvedtünk is” – mondta Lionel Messi a drámai körülmények után megszerzett győzelemről a foci-vb egyenes kieséses szakaszában a meglepetéscsapat Zöld-foki Köztársaság ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tájkép sokk után: így térhet magához a piac a benzin védett árának kivezetése után

Tájkép sokk után: így térhet magához a piac a benzin védett árának kivezetése után

A Portfolio Checklist pénteki adásában többek között azzal foglalkoztunk, hogy hogyan élték meg a kis benzinkutak az üzemanyagok védett árát, miért áll lassan helyre a piac és milyen tényezők határozzák meg, hogy mennyiért tankolhatunk a nyáron. Vendégünk Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnökségi tagja volt. A műsor első részében arról volt szó, hogy mintha megrendülni látszana a piacok bizalma a memóriacsip-gyártókban, ami több kulcsrészvény árazásában is testet öltött. A több százmilliárd dolláros kérdés az, hogy immár az egész AI-infrastruktúra sztori áll ingatag lábakon, vagy csak egy apró korrekciónak vagyunk tanúi. A témát Kaszab Balázzsal, a Portfolio elemzőjével veséztük ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×