Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.93
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Magosz: Tátrai Miklós azonnal távozzon a vagyonkezelő éléről

Tátrai Miklósnak azonnal távoznia kell a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatói székéből az állami cég gazdálkodása ellen indult nyomozás és az Állami Számvevőszék vizsgálatára indult ellenőrző bizottsági jelentés miatt - mondta sajtótájékoztatón Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szövetségi igazgatója vasárnap Budapesten.

Ezt már egy hete felvetették, és még mindig nem történt meg, holott erre a vagyontörvény és a végrehajtására vonatkozó kormányrendelet lehetőséget nyújt a pénzügyminiszternek, Oszkó Péternek. Annak ellenére nem történt meg az eltávolítás, hogy több kormány közeli médium konkrét hírként közölte, hogy "Tátrai Miklós napjai meg vannak számolva" a vagyonkezelő élén - mutatott rá.

A politikus szerint "a politikai döntés megvan, de úgy látszik nincs, aki megmondja Tátrai Miklósnak, hogy távoznia kell". Folytatódik az a "kutyakomédia", amely a vezérigazgató elbocsátása körül zajlik, és "amit már több alkalommal szóvá tettünk a pénzügyminiszternek" - fogalmazott.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×