Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
324.95
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Fidesz: Az ügyészség vizsgálja a kormányzati negyed ügyét!

A Fidesz megnyugtatóbbnak tartaná, ha a kormányzati negyed ügyének kivizsgálását a Központi Nyomozó Ügyészség venné át - közölte a párt két politikusa, Balsai István és Cser-Palkovics András csütörtökön az MTI-vel. A Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés miatt folytat vizsgálatot - tudta meg az InfRádió Bartha László szóvivőtől.

A fideszes országgyűlési képviselők közös közleményükben úgy fogalmaznak, javaslatukat annak érdekében vetették fel, hogy a vizsgálat szakmailag megalapozott, illetve pártatlan legyen - "különös tekintettel arra, hogy az ügyben felmerülhet a korábbi miniszterelnök és miniszterek felelősségének kérdése is".

Az ellenzéki honatyák szerint a kormányzati negyed ügye és a körülötte kialakult botrány a Gyurcsány-Bajnai korszak szimbóluma. Balsai István és Cser-Palkovics András megfogalmazása szerint arcátlanság és az emberek semmibe vétele volt már maga az a tény is, hogy miközben a megszorító csomagok miatt az emberek élete egyre nehezebb lett, közben 142 milliárd forintot kívánt elkölteni a kormány saját kényelmére, és több mint 10 milliárd forintot aztán el is költött egy meg nem valósuló beruházásra.

"A kormányzati luxusnegyeddel kapcsolatos gyanús körülmények, a Fidesz által korábban kezdeményezett számvevőszéki vizsgálat többszöri elutasítása, a Fidesz által kezdeményezett vizsgálóbizottságok felállításának sorozatos megakadályozása, a beruházással kapcsolatos adatok eltitkolása, a beruházásra fordított több mint 10 milliárd forinttal történő elszámolás halogatása, a tervekkel kapcsolatos számos anomália jól mutatta, hogy Gyurcsány Ferenc és a körülötte álló üzleti kör, az MSZP és az SZDSZ holdudvara egy hatalmas ingatlanbizniszt látott a kormányzati negyedben" - írták a politikusok.

Felidézték: a Fidesz már korábban is többször követelte a felelősök megnevezését, akik miatt "a nagy semmire ennyi pénzt kidobott az állam". Szerintük nem meglepő, hogy hűtlen kezelés miatt nyomozás indult az ügyben az előkészítésre és lebonyolításra létrehozott projektiroda ellen. Az annál inkább, hogy sem az Állami Számvevőszék, sem a Nemzeti Nyomozó Iroda nem tartotta fontosnak, hogy tájékoztassa a közvéleményt a vizsgálat tényéről, valamint annak állásáról - tették hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×