Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Mesterházy: Veszélyes lehet az emberek érdektelensége

Kevesli a részvételi arányt az MSZP országgyűlési frakcióvezetője. Mesterházy Attila rámutatott: a vizitdíjról szóló népszavazáson sikerült a választók több mint felét megmozgatni. Hozzátette: a demokrácia működését is veszélyezteti, ha az emberek elveszítik a demokratikus intézmények iránti bizalmat.

A vizitdíjról szóló népszavazás sokkal inkább megmozgatta az embereket, mint az európai parlamenti választás. Előbbi a részvételi arány 50 százalék fölé ment, míg az EP-választáson mindössze a választásra jogosultak 36 százaléka vett részt - mutatott rá az InfoRádió Aréna című műsorában az MSZP országgyűlési frakcióvezetője.

Mesterházy Attila azt mondta: minden eddigi részvételi arányt sikerült alulmúlni Magyarországon a vasárnapi európai parlamenti választáson, ahol a választásra jogosultaknak mindössze 36,29 százaléka voksolt.

Hangsúlyozta: ez figyelmezető jel minden politikai erő számára, hiszen a demokrácia működését is veszélyeztetheti, ha megrendül a demokratikus intézmények iránti bizalom.

A politikus pártja eredményén nem lepődött meg, mint mondta, 15-20 százalék közötti támogatásra, valamint 4-5 mandátumra számított. Az MSZP 17,32 százalékos támogatás mellett, 4 mandátumhoz jutott az Európai Parlamentben, a Magyarországnak biztosított 22-ből.

A Jobbik 3 mandátuma azonban Mesterházy Attilának meglepetést okozott, mint ahogy az is, hogy egy parlamenten kívüli új párt, a Lehet Más a Politika jobban szerepelt az SZDSZ-nél.

A politikus arról is beszámolt, hogy a szocialista frakció még nem döntött arról, támogatja-e Baka András főbírójelöltet. Mesterházy Attila azt mindenesetre pozitívan értékeli, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagjai nagy arányban támogatják a jelöltet.

Hozzátette: az is látszik, hogy Baka Andrásnak komoly programja van, és pozitívan értékelendő, hogy a bíró az elmúlt egy évet itthon töltötte, így hazai bírói gyakorlatot is szerzett.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×