Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Presszó-rablók maszkban, fegyverrel - elfogták őket

Fegyverrel rabolt ki két férfi egy presszót vasárnap hajnalban Pécs közelében; az elkövetők ötvenezer forintot és egy mobiltelefont zsákmányoltak, de hamarosan elfogták őket - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.

A rablók hajnali három óra körül, arcukat maszkkal eltakarva léptek be a vendéglátóhelyre gáz- és riasztófegyvereiket a nő alkalmazottra fogták, kényszerítve a bevétel és mobiltelefonja átadására, majd elmenekültek a helyszínről - mondta el az eset részleteiről Zsobrák Péter.

Hozzátette: az alkalmazott értesítette a rendőröket, akik néhány percen belül a közelben elfogták a 27 és 34 éves, büntetett előéletű feltételezett tetteseket és fegyveres rablás gyanújával eljárást indítottak ellenük. Jelenleg őrizetben vannak, s már kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A rendőr százados beszámolt arról, hogy a rablók egyike beismerő vallomást tett, azt mondta: nehéz anyagi körülmények között él, szüksége volt pénzre.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×