Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
325.73
bux:
0
2026. október 12. hétfő Miksa

Az OVB a rendőrséghez fordul a kampánycsendsértések miatt

Az Országos Választási Bizottság a rendőrséghez fordul, a sorozatos, telefonos kampánycsendsértések kivizsgálásáért - mondta Szigeti Péter, az OVB elnöke.

A testülethez több mint 60 beadványt vizsgált és vizsgál, ebből több mint 30 vonatkozott a telefonos kampánycsendsértésekre.

Ezekben a Jobbik, az SZDSZ és az MSZP nevében buzdítottak szavazásra ismeretlenek.

Az OVB az esetek kiderítése érdekében a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól, valamint a telefonszolgáltatóktól is segítséget kér.

A többi mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala és Somogy megyében, valamint a fővárosban fordultak elő ilyen esetek.

A telefonok mellett e-mailes és sms-es kampánycsendsértések is előfordultak.

A Magyar Telekom megteszi a szükséges lépéseket

A Magyar Telekom kommunikációs igazgatóságánál annyit közöltek az MTI-vel, hogy a hatályos jogszabályok értelmében azonnal megteszik a szükséges intézkedéseket, amint ezt az arra jogkörrel bíró hatóság elrendeli.

Szakértők szerint az ilyenfajta hívásoknak általában nem feltétele külön szerződéskötés a telefonszolgáltatóval, bárki, akinek egyébként van előfizetése, indíthat automatikus hívást. A szolgáltatónak nincs rálátása a hívások tartalmára, sem befolyásolni, sem felülbírálni nem tudja azokat.

A pártok is feljelentést tesznek

Az MSZP feljelentést tesz az ügyben, az Fidesz és a Jobbik a szocialistákat vádolaj a kampánycsendsértések miatt.

Az MSZP országos vezetősége ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett kampánycsendsértés miatt - jelentette be Nyakó István, a párt szóvivője vasárnap este Budapesten. Nyakó István ismertetése szerint reggel nyolc óra után az MSZP szimpatizánsai tömegesen észlelték, hogy telefonon előre felvett, a jobboldali pártok támogatására buzdító megkeresés érkezik hozzájuk.

A Fidesz és a KDNP szerint a szocialisták törvénysértő módon akarták manipulálni az embereket a vasárnapi európai parlamenti választáson - közölte Szijjártó Péter és Cser-Palkovics András.

Mint mondta, vasárnap számos bejelentés érkezett telefonon elkövetett kampánycsendsértésről, arról, hogy "törvénysértő módon akarta a szocialista párt manipulálni az embereket".

A Jobbik jól megszervezett baloldali hecckampánynak tartja a, hogy a nevükben telefonos szavazásra buzdítottak vasárnap délelőtt, a kampánycsend idején.

Szabó Gábor, a párt kampányfőnöke jelentette be, hogy rendőrségi feljelentést tettek az ügyben, és panasszal éltek az Országos Választási Bizottságnál is. Véleménye szerint a baloldal először - elterelő hadműveletként - gyanúba keverte a Jobbikot és a Fideszt, majd elindította vasárnap délután a saját telefonos kampányát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter Zelenszkijjel találkozik, felülvizsgálják a Gondosóra-programot

Tisza-kormány: Magyar Péter Zelenszkijjel találkozik, felülvizsgálják a Gondosóra-programot

Lemondhatnak a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetői, a kormány pedig felülvizsgálja a Gondosóra-programhoz és a 4iG-hez kapcsolódó állami szerződéseket – jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter. Magyar Péter miniszterelnök egy finn lapnak adott interjúban elmondta, hogy találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Vitézy Dávid szerint az ország gazdasági helyzete miatt 2030-ig nem jut pénz olimpiai stadionokra.  A kabinet egymilliárd forintos jóvátételi alapot hozott létre a gyermekvédelmi rendszer áldozatainak. A nyári paksi védekezés mintegy 1100 résztvevője október 23-án elismerést és pénzjutalmat kap. leváltották a jászberényi kórház főigazgatóját. Hadházy Ákos feljelentést tesz az augusztus 20-i tűzijáték beszerzései miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×