Nagyon jó kapcsolatban voltam Németh Miklós miniszterelnökkel. Folyamatosan kaptam az információkat a külügyminisztérium munkatársaitól, akik akkoriban is már nagyon szoros kapcsolatban álltak a magyar kollégákkal. Egyébként minden nagyon gyorsan történt, a keletnémet turisták egy pillanat alatt ott voltak a határon, nem mondhatnám, hogy egy hosszasan kiérlelt, és megtervezett forgatókönyv alapján zajlott minden. Minél előbb segíteni akartunk. A nyugatnémetek is nagyon lelkesek voltak, hogy keletnémeteket engedünk át, és az állampolgáraink is ott segítettek, ahol tudtak.

Mérlegelték, hogy mekkora veszélynek teszik ki magukat, ha kinyitják a határt?

Nem volt dilemma. A nyugatnémetekkel és a magyarokkal együttműködtünk, pusztán néhány diplomáciai lépést kellett tennünk az NDK felé, úgyhogy nem volt semmi veszély. Mi is érdekeltek voltunk a megoldásban, úgyhogy minden simán ment.

Ha jól tudom, mint egykori kormányfőnek nem volt egyszerű lenyomnia a határnyitás tervét az ellenzék torkán.

Talán nem volt könnyű döntés, de szükséges volt. Ezt még ők sem vitatták. Õk attól féltek, hogy az NDK-s kereskedelmi és diplomáciai kapcsolataink megromlanak. Azt gondolom, nem kaphatunk kritikát, mert kihasználtuk a lehetőségeinket, és jól sült el a dolog.

Nem féltek, hogy a keletnémetek Ausztriában maradnak?

Nem, egyáltalán nem. Tudtuk, hogy tovább fognak menni Nyugat-Németországba. Emlékeztetném, hogy az 1956-os magyar forradalom után magyarok ezrei szöktek át Ausztriába, 1968-ban pedig csehszlovákok jöttek tömegével hozzánk. tehát nem nagyon ért minket felkészületlenül, hogy hogyan fogadjunk menekülteket. '56-ban hosszabb ideig adtunk menedéket a magyaroknak, mint '89-ben a németeknek.

1989 augusztusában a Páneurópai Piknik ötletéért nem nagyon lelkesedtek az osztrákok, nem is nagyon vettek részt rajta. Mi volt ennek az oka?

Talán az, hogy Ausztriát a mai napig megosztja a Habsburg-család megítélése. Az osztrákok jó részét nem igazán lelkesíti semmi, ami Habsburg Ottóhoz köthető.