Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Az MDF és az SZDSZ is a Reformszövetség javaslata mellett

Az SZDSZ és az MDF is benyújtotta a parlamentnek azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely a Reformszövetség programjának megvalósítására kéri fel a kormányt. A javaslatok házszabálytól eltérő tárgyalásáról várhatóan hétfőn dönt a házbizottság. Mindkét ellenzéki párt azzal indokolja a javaslatokat, hogy a kormány által tervezett lépések nem elegendőek a gazdasági válság érdemi kezeléséhez.

Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője megismételte: teljes egészében a Reformszövetség programját emelték át a javaslatukba. Az MDF azt indítványozza, hogy a határozat elfogadását követő 30 napon belül valamennyi jogszabálytervezetet nyújtsa be a kormány a parlamentnek.

A két párt előterjesztései egyebek mellett azt tartalmazzák, hogy a munkáltatói járulék 5 százalékra csökkenjen, a személyi jövedelemadó 18 százalékos sávjának felső határa 2009-ben 5 millió, 2011-től 15 millió forint legyen.

Néhány tartalmi kérdésben nem egyezik a két párt javaslata: míg az SZDSZ szorgalmazza, hogy 2010-től a jövedéki adók 10 százalékkal növekedjenek, addig erről nem szól az MDF.

Mindkét előterjeszto kezdeményezi hogy a kormány az országgyűlési határozat hatálybalépésétol számított 30 napon belül terjesszen elő törvényjavaslatot az állami kiadások azonnali csökkentéséről. A Reformszövetség 5 év alatt 2300 milliárd forinttal mérsékelné a kiadásokat.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 5. 21:51
×
×