Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
325.03
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A válság ellenére folytatódnak a kormányzati luxusberuházások

Hiába ígérte meg Gyurcsány Ferenc, hogy a pénzügyi-gazdasági válság leállítják az állami luxusberuházásokat, az utasítás nem ért el minden kormányzati szervhez - írja a Magyar Nemzet.

Az állami autópálya-kezelő és a Váti Kht. is több százmillió forintnyi közpénzt költött összességében bútorvásárlásra, illetve tartós autóflotta-bérlésre. A miniszterelnök még október 28-án az általa kezdeményezett, az IMF-hitelről és a válság miatt szükséges megszorító intézkedésekről szóló ötpárti egyeztetésen jelentette be, hogy leállítják az állami intézmények kommunikációs és reklámkiadásait, mint ahogy egy fillért sem költhet a központi közigazgatás autó-, telefon- és bútorbeszerzésre. A miniszterelnöki figyelmeztetés ellenére az Állami Autópálya Kezelő Zrt. november 14-én - tehát Gyurcsány Ferenc bejelentését követően - döntött arról, hogy harmincmillió forintos keretösszegben bútorokat vásárol székhelyére és telephelyeire a Garzon Bútor Kereskedelmi Kft.-től.

A Népszabadság arról ír, hogy a szocialista frakció minden tagjával külön konzultál Gyurcsány Ferenc pártelnök. A cél, hogy a képviselőcsoport tagjai elmondhassák terveiket, elképzeléseiket politikai karrierjük folytatásáról. Ez alkalommal válik hivatalossá, amit többekről már tudni: nem indulnak újra 2010-ben. Jánosi György korábbi ifjúsági és sportminiszter, a párt egykori választmányi elnöke, Tóth Károly, Katona Béla, az MSZP jelenlegi frakcióvezető-helyettese és Balogh József háromszoros volt győri polgármester és Tittman János, Dorog polgármestere is hiányzik majd a listáról. A lap információi szerint Szabó György, az MSZP jelenlegi Borsod megyei elnöke, volt egészségügyi miniszter sincs az újrázók között. Nem döntötte még el, hogy a következő választások után is parlamenti képviselő akar-e lenni Kapolyi László, a szocialistákkal szövetségben lévő MSZDP elnöke. Szintén kérdéses a 2010-es újrázás a Brüsszelbe tartó Kökény Mihály, Szabó Zoltán és Baráth Etele esetében - attól függ, hogy felkerülnek-e a szocialista EP-listára, és ha igen, milyen sikerrel végeznek az uniós szavazáson. Az SZDSZ korábbi elnökei közül várhatóan se Kuncze Gábor, se Pető Iván nem indul újra. A Fidesz nem számíthat Wittner Máriára, Áder János és Deutsch Tamás pedig szintén Brüsszelben folytatná politikusi pályafutását.

Az index.hu kérdésére a II. kerületi rendőrkapitányságon megerősítették, hogy eljárás indult BKV-ellenőrök ellen, akik konfliktusba keveredtek kedd hajnalban egy utassal. A BKV elbocsátja az érintetteket, ha a gyanú bizonyítást nyer, de az eljárás alatt nem függeszti fel őket az állásukból. A sértett az Indexnek elmondta, hogy a 6-os éjszakai járaton vitába keveredett a buszon dolgozó ellenőrökkel-biztonsági őrökkel, akik nem fogadták el menetjegyként azt a csekket, amit 20 perccel azelőtt kapott bírságként. (A BKV sajtóosztályán úgy tájékoztattak, hogy a büntetési csekkel aznap még lehet utazni.) A vita után a Széna téri megállónál a biztonsági emberek megemelték és ledobták a buszról. Ezután ők is leszálltak, és ököllel verni, rugdosni kezdték a mellkasán, fején és egyéb testrészein. Az inzultusnak egy fiatal pár is a tanúja volt, valamint egy férfi, akiről később kiderült, hogy rendőr. Közeledtére a biztonsági őrök felugráltak a buszra, és távoztak, de a sértett értesülése szerint egy megállóval később a közben kiérkező rendőrjárőr utolérte a buszt, és felvette az adataikat.

A Világgazdaság arról ír, hogy újabb konstrukcióval bővült a kis- és középvállalkozások által igénybe vehető finanszírozási eszközök köre. Az EU egyik új programja keretében maximum 800 ezer euró felvételére van mód. Magyarországon ehhez a fejlesztési hitelhez az UniCredit Bankon keresztül lehet hozzájutni, 1,5-10 éves futamidőre, a bázis kamaton felül maximum 4 százalékos kamatfelárral igényelhető a hitel - közölte Basch Péter, az EB megbízott igazgatója. Tegnaptól már igényelhetők a magyarországi Volksbanknál azok a hitelek, amelyeket a héten bejelentett, a mikro-, kis- és középvállalkozások likviditásának javítását szolgáló program keretében támogat az állam. A programhoz csatlakozó másik hat hitelintézetnél (CIB, Erste, K&H, Magyar Takarékszövetkezeti Bank, OTP, UniCredit) egyelőre nem tudták megmondani, mikor kezdik a hitelkihelyezést.

A Napi Gazdaság beszámol arról, hogy Oroszország csökkenteni fogja az Ukrajnának szállított gáz mennyiségét, ha Kijev nem fizeti ki az adósságait, és nem teljesíti Oroszország Európával szembeni gázszállítási kötelezettségeit, vagyis a Nyugat-Európába szánt gázból vesz le saját céljaira, amint erre tavaly volt példa. Vlagyimir Putyin kormányfő csütörtökön egy élő tévéadásban hangsúlyozta: Moszkva abból indul ki, hogy nem lesz gond az európai szállításokkal, erről már tavaly megállapodás született Ukrajnával. Ha azonban Kijev nem tartja magát ehhez, Oroszország kénytelen lesz csökkenteni a szállítást, és erről Moszkva hamarosan tájékoztatni szándékozik nyugat-európai partnereit. Oroszország nem adhatja a gázt Ukrajnának az idei áron, már csak azért sem, mert Kijev már most is fele annyiért kapja az orosz gázt, amennyiért Európában vehetne.

Egyre nehezebb helyzetbe kerül az amerikai monetáris politikát irányító Fed, hisz a tavaly ősszel még 5,25 százalékon álló irányadó kamatát egy év alatt 1 százalékra mérsékelte, azonban a monetáris enyhítés várt ösztönző hatása teljesen elmaradt. A portfolio.hu írása szerint kamatot persze lehet tovább vagdosni, mint ahogy erre a piac is számít, azonban a zéró szint végső korlátot jelent, onnan nincs tovább. A Fedhez hasonló helyzetben van az összes fejlett piaci jegybank, az alapkamatok mindenütt vészesen közelednek a nullához.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×