Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.43
bux:
143904.53
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Pozsony, 2018. március 16.Robert Fico szlovák miniszterelnök lemondását ünneplik tüntetők, akik Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina Kusnirová meggyilkolásának alapos kivizsgálását követelik Pozsonyban 2018. március 16-án. A felirat jelentése: mindannyian Janért. (MTI/EPA/Christian Bruna)
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Aggódik a Szlovákiát ellenőrző EP-küldöttség

A februári újságíró-gyilkosság utáni helyzetet elemezték, és nem elégedettek azzal, amit Pozsonyban láttak az Európai Parlament képviselői.

Kedden este befejeződött az európai parlamenti képviselők küldöttségének szlovákiai látogatása, akik

Ján Kuciak oknyomozó újságíró és jegyese februárban történt meggyilkolásának kivizsgálására valamint a jogállamiság helyzetére összpontosítottak.

Az EP-képviselők súlyos aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a szlovák kormány nem képes elhatárolódni a múltbéli ellentmondásos személyektől.

Az Európai Parlament képviselőiből álló küldöttség e hét elején érkezett Szlovákiába, hogy felmérje egyebek mellett a demokrácia, valamint a sajtószabadság helyzetét, és górcső alá vegye a korrupciót. Szlovákián kívül Máltára is egy öt képviselőből álló csoportot küldenek.

A két országban az a közös, hogy korábban Máltán, februárban pedig Szlovákiában is meggyilkoltak egy újságírót a munkája miatt.

A küldöttség kétnapos látogatása során találkozott Andrej Kiska államfővel, Dušan Kováčik főügyésszel, Denisa Saková bel-, és Gál Gábor igazságügyi miniszterrel, akik meggyőzték az EP-képviselőit arról, hogy az állam igyekszik kivizsgálni a példanélküli gyilkosságot. Gál Gábor az alkotmánybíró-választás tervezett új szabályairól tájékoztatta a küldöttséget. Emlékeztetett, hogy a jelöltek nyilvános meghallgatása átláthatóbbá és igazságosabbá teszi majd a bíróválasztási rendszert Szlovákiában.

A küldöttség ugyanakkor súlyos aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a kormány nem képes elhatárolódni a múlttól. „Látjuk, hogy az új kormány és az új miniszterelnök kész változtatni, de

attól tartunk, hogy azok az emberek, akik önként távoztak posztjukról, vagy akiket leváltottak, néhány hónap után visszatérnek. Jóllehet, új posztra, de ugyan azokról a személyekről van szó”

– mondta Sophie in't Veld holland liberális európai parlamenti képviselő, a küldöttség vezetője.

Ilyen személy például Tibor Gašpar korábbi rendőrfőkapitány, aki jelenleg a belügyminiszter tanácsadója. „A korábbi rendőrfőkapitány most semmilyen jelentős funkciót nem tölt be, teljesen távol van a rendőrség működésétől” – magyarázta a szlovák kormányfő. Pellegrini bízik a brüsszeli képviselők józan ítélőképességében, és sok pozitív változást lát az országban az újságíró meggyilkolása óta, de nehezményezte Andrej Kiska kijelentését. A köztársasági elnök ugyanis azt mondta:

„Nem látunk semmilyen alapvető lépést, amely visszaadná az emberek államba vetett bizalmát.”

Peter Pellegrini szerint az államfő ahelyett, hogy védené, befeketíti Szlovákiát. A küldöttség egyelőre nem tervez szankciókat, ám a látogatásról szóló jelentés még nem készült el.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×