Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
331.6
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pexels

Tíz éven át lógott az igazgató

Eltiltották a munkától azt a spanyol közalkalmazottat, aki 10 éven át nem csinált semmit, de cserébe bezsebelte a jó fizetést.

Sajátos büntetést kapott a lógós alkalmazott – a spanyolországi Valencia tartományban kilenc évre eltiltották a közalkalmazotti munkától Carles Reciot. Az ok: a férfi 10 éven át úgy járt be dolgozni, hogy reggel aláírta a jelenléti ívet, majd egyből távozott, délután négykor pedig ismét megjelent, hogy leadja a munkát.

Mindezért cserébe évi 50 ezer eurós fizetést (16 millió forintnak megfelelő összeget) kapott.

Recio, a valenciai regionális kormányzat archívjának igazgatója volt ezt a „munkarutint” egy évtizeden át tudta fenntartani.

Kollégái tavaly végre gyanút fogtak, vizsgálat indult és az ingyenélő munkatársat kirúgták.

Csakhogy sajátos módon közbeszólt a jog – a helyi hatóságok dühösen szemlélték, ahogy az ügyészség elmagyarázta, hogy Recio krónikus – bár nem közveszélyes – munkakerülése nem számít bűncselekménynek.

Az ügy végül azzal zárult, hogy egy valenciai munkaügyi bíróság kilenc évre eltiltotta a férfit a közalkalmazotti állásoktól. Mindezt azért, mert Recio „súlyos hanyagsággal állt a munkafeladatokhoz”- állt a dörgedelmes ítéletben.

A férfi kifogások sorát hozta fel, hogy ártatlanságát bizonyítsa. Így például azt állította: nem hibáztatható távollétéért, mert „rabszolgaként” dolgozott az irodán kívül. „Dokumentációs munkát végzek az irodán kívül, ez rabszolgamunka. A rabszolgamunka azt jelenti, hogy mások aratják le munkám gyümölcsét” – mondta egy tévéinterjúban.

Ez az érvelés valahogy nem hatotta meg a valenciai bíróságot, ahol elhangzott, hogy a nyomozás nem tárt fel semmilyen bizonyítékot arról, hogy a férfi bármilyen munkát végzett volna.

Azt az állítását sem tudta bizonyítani az elbocsájtott igazgató, hogy irodája átköltöztetése miatt íróasztal nélkül maradt és erről értesítette főnökeit.

Kemény bírálatot kapott viszont a bíróságtól az önkormányzat, mert nem felügyelte rendesen az irodák elosztását.

Recio munkakerülésének egyik oka a hatóság érdektelensége volt. Az időközben korrupciós botrányba keveredett és lemondott tartományi vezető azt mondta: a lógós igazgató saját maga hozott létre magának egy hivatali állást.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×