Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Kevés az egészségügyi alkalmazott Szlovákiában

Az egészségügyi alkalmazottak állandósuló hiányának következtében az elkövetkező években veszélyeztetett helyzetbe kerülhet a szlovákiai egészségügyi ellátás. Számos szlovákiai kórház és gyógyintézet ugyanis nem felel meg az előírásoknak, mivel kevés a betegek ellátását biztosító alkalmazott.

Az egészségügyi alkalmazottak hiányára figyelmeztet a Szlovák Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatal. Az egészségügyi minisztérium jogköreik kibővítésével szeretné motiválni az orvosokat. Viliam Èislák egészségügyi miniszter álláspontja szerint egyfajta ösztönző tényező lehet a körzeti orvosok jogköreinek a lépésenkénti bővítése, akik átlagéletkora folyamatosan növekszik. A miniszter megígérte, a szaktárca mindent megtesz annak érdekében, hogy az orvosok és nővérek itthon maradjanak.

A legnagyobb hiány az ápolóknál és a szociális gondozás terén mutatkozik. Ezeket a munkafeladatokat főleg nővérek látják el, akik szerint megfelelő anyagi motiváció nélkül az alkalmazottak a jövőben is inkább más munkahely után néznek majd.

Arra figyelmeztetnek, hogy az egészségügyi alkalmazottak jutalmazásáról szóló készülő törvény nem tudja majd itthon tartani az alkalmazottakat. Iveta Lazorová, a Szlovákiai Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarájának elnöke rámutatott, hogy az egészségügyi minisztérium által előkészített indítvány az egészségügyi dolgozók mintegy harmadát érinti. Ez szám szerint közel 23 ezer főt jelent.

"Tudatosítanunk kellene, hogy a népesség elöregedésével egyre nagyobb mennyiségben fogjuk igénybe venni az egészségügyi szolgáltatásokat. Ennek ellenére az egészségügyi alkalmazottakból egyre kevesebb van. Amennyiben nem kapnak megfelelő ösztönzést, kétségeim vannak afelől, hogy itt tudjuk tartani őket" - mondta Lazorová.

Az egészségügyi alkalmazottak főképp azt kifogásolják, hogy a bérezést garantáló törvény csak az állami egészségügyi intézményeket érinti. A szociális intézmények alkalmazottai ezzel szemben a legrosszabb bérkategóriába tartoznak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×