eur:
389.7
usd:
361.93
bux:
68560.21
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Merkel és Hollande elfogadható görög ajánlatot vár

A német kancellár párizsi látogatása során egyeztette a görög helyzettel kapcsolatos álláspontját a francia elnökkel. A tanácskozást követő sajtóértekezleten mindketten hangsúlyozták, hogy nyitva áll a kapu Athén előtt a tárgyalások folytatására, de ennek előfeltétele, hogy a görög kormányfő a valutaegységbe tömörült országok ma délután kezdődő rendkívüli csúcsértekezletére elfogadható ajánlattal jön Brüsszelbe.

Angela Merkel és Francois Hollande tegnapi párizsi megbeszélése közvetve megerősítette azt a korábbi feltételezést, hogy valóban nézeteltérés volt közöttük a válság megítélésében, mert míg a kancellár a vasárnap tartott görögországi népszavazás kimenetelétől tette függővé a tárgyalások folytatását Athénnal, a francia elnök mindenképpen a párbeszéd fenntartása mellett kardoskodott.

Noha a görögök többségének "nemmel" történt szavazata megrendítette a kancellárt, még vasárnap este felhívta a francia elnököt, majd tegnap Párizsban egyeztette vele azokat a feltételeket, amelyek teljesítése esetén - úgymond - ismét kitárják a kaput Athén előtt a kompromisszum keresés folytatására.

A berlini kormány álláspontját egyébként jól tükrözi, hogy a koalícióban résztvevő Szociáldemokrata Párt élén álló Sigmar Gabriel gazdasági miniszter tegnap már erősen módosította vasárnap este tett nyilatkozatát, kijelentve, hogy a népszavazással a görögök tényleg felégették a hidakat, de most újak építésére van kilátás.

Ez - mint a kancellárral közösen tartott párizsi sajtóértekezleten - Francois Hollande kifejtette abban nyilvánulhat meg, hogy Alexis Ciprasz ma elfogadható ajánlatokkal érkezik az euróövezet tagállamainak brüsszeli csúcsértekezletére. A francia elnök szerint csakis komoly és hiteles javaslat jöhet szóba, mert az idő sürget.

A ma megjelent német lapok kiemelik, hogy tegnap Párizsban együtt tették le a garast, ami alighanem utolsó figyelmeztetés a görög kormányfő számára, ugyanis, mint Francois Hollande fogalmazott, ha Alexis Ciprasz ma sem terjeszt elő kompromisszum képes indítványt, az eddig hangoztatott német álláspontot fogja magáévá tenni, amely szerint a reformjavaslatok és a takarékossági csomag elutasítása után nincsenek meg az alapok ahhoz, hogy új mentőprogramról tárgyaljanak Athénnal.

Tudósítók azonban tudni vélik, hogy Alexis Ciprasz nagyjából az Európai Unió bizottságának élén álló Jean-Claude Juncker június 25-én előterjesztett ajánlatokkal érkezik ma Brüsszelbe, csupán azzal a feltétellel, hogy ezeket a reformokat csak lépcsőzetesen fogja életbe léptetni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×