Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
319.48
bux:
144378.06
2026. július 23. csütörtök Lenke

A vasútépítésre összpontosít Szlovákia V4 elnöksége ideje alatt

A visegrádi négyek szlovák elnökségének egyik prioritása az Európába irányuló vasúti és közúti közlekedési hálózat kiépítése illetve felújítása. A szakértők viszont arra mutatnak rá, hogy Szlovákiának ezen a téren jelentős lemaradásai vannak.

A visegrádi négyek szlovák elnökségének egyik prioritása az Európába irányuló vasúti és közúti közlekedési hálózat kiépítése illetve felújítása. A szakértők viszont arra mutatnak rá, hogy Szlovákiának ezen a téren jelentős lemaradásai vannak.

Franti¹ek Palko szlovák közlekedésügyi államtitkár elmondta, mindenekelőtt három vasúti folyosóra összpontosítanak. "A Baltikum-Adria folyosó Csehország és Lengyelország közti szakasza, a Duna nevet viselő, amely a cseh-szlovák összeköttetést biztosítja, és az Orien folyosó Magyarország irányába" - mondta a közlekedésügyi államtitkár.

Éppen július első napjaiban adták át Trenèianská Teplá vagyis Hőlak és a Bellus közti felújított szakaszt, amely része az említett folyosóknak. Desana Mertinková, egy vasúti szaklap munkatársa viszont arra figyelmeztet, hogy a több mint 200 kilométer hosszú Pozsony-Zsolna szakaszból egyelőre csak 130 kilométer van kész, és körülbelül a fele a Zsolna cseh, illetve lengyel államhatár irányába vezető szakaszoknak.

"Szinte semmit sem csináltak eddig a Kúty-Pozsony-Párkány szakaszon, amely Szlovákiát Csehországgal és Magyarországgal köti össze" - mondta a szakíró, aki a visegrádi négyeken belüli vasúti személyszállítási együttműködést ugyan példaértékűnek tartja, ám szerinte súlyos gond, hogy a kis határmenti vasúti forgalom szinte a nullával egyenlő.

"A három lengyelországi vasúti határátkelőből személyi forgalom céljaira csak egyet használnak, és Magyarország irányában a hétből csak kettőt" - közölte Desana Mertinková. Egyébként a személyi forgalom fejlesztése a Szlovákia V4-eken belüli elnökségének az egyik prioritása.

"Érdekünk, hogy semminemű felesleges kiküszöbölhető akadálya ne legyen a tagországok közti vasúti személyforgalom folyamatosságának. Például, hogy a határon ne legyen szükség mozdonycserére" - tájékoztatott Franti¹ek Palko, közlekedésügyi államtitkár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szerdán kormányülés volt délben, a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel tesz bejelentéseket. Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×