eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Regionális konfliktussá szélesedik az Isis-háborúja

Az Egyesült Államok arra figyelmeztette a szomszédos országokat, hogy ne avatkozzanak be Irakban, miután szíriai gépek a szunnita Isis militánsok állásait bombázták a szomszédos országban. A szíriai támadás ténye azokat az aggodalmakat erősíti, hogy az Isis előretörése regionális konfliktussá duzzadhat.

Az Isis már tüzérséggel is rendelkezik és Irak északi részén több keresztény falut is lőni kezdett - amelynek nyomán több ezren menekültek el otthonukból-jelentette a helyszínről az AP.

Közben az Egyesült Államok és iraki katonai illetékesek is megerősítették, hogy a szíriai légierő kedden a szélsőségesek állásait bombázta Kaim határváros közelében.

Irak szomszédai: Jordánia, Kuvait, Szaúd-Arábia és Törökország is készültségbe helyezte légierejét és járőröző gépeivel folyamatosan figyeli helyzetet.

Bár az Irakban sok helyen rettegést kiváltó Isis-t az Egyesült Államok is szélsőséges szervezetnek tartja, John Kerry külügyminiszter arra figyelmeztette a szomszédos országokat: tartózkodjanak attól, hogy Irakban beavatkozzanak. "Világossá tettük mindenkinek a régióban, hogy nincs szükségünk olyasmire, ami még jobban elmélyíti a szektás feszültségeket" - mondta Brüsszelben a NATO diplomaták tanácskozásán.

Közben amerikai illetékesek azt állítják, hogy Irán Bagdadból irányított drónokkal figyeli meg az Isist. Egy iraki hírszerzési tiszt elismerte, hogy Irán titokban fegyverekkel látja el az iraki biztonsági erőket - többek között rakétákat, nehéz géppuskákat és rakétavetőket ad nekik. "Irak súlyos válságban, nyakunkon a kés, nem képzelhetik, hogy eltaszítjuk magunktól a segítő kezet!" - mondta az AP-nek a név nélkül nyilatkozó illetékes.

Nemrég Bagdadban járt az iráni Forradalmi Gárda Al Kudsz elitalakulatának vezetője, Kasszem Solejmani tábornok, hogy segítsen az iraki hadsereg megerősítésében és az Irán által felfegyverzett síita milíciák kiképzésében.
Mindez azt jelenti, hogy kezd elmélyülni az együttműködés a síita vezetésű szíriai, iraki és iráni kormány között. A sors iróniája, hogy ebben a kérdésben egybeesnek az Egyesült Államok, Irán és Szíria érdekei.

Közben több ezer, korábban Bassár al-Asszád szíriai elnök oldalán harcoló iraki síita tér haza, hogy harcba induljon a szunnita Isis ellen. Az Asszád kormányt aggodalommal tölti el, hogy az Isis Irakban fejlett fegyvereket, Humvee járműveket és tankokat zsákmányolt és azokat Szíriába viheti, hogy segítsen az ottani szunnita lázadóknak.

Irakban a kormány azt kérte az Egyesült Államoktól, hogy intézzen légitámadásokat az Isis ellen - Washington viszont azt sürgeti, hogy Maliki miniszterelnök hozzon létre nemzeti egységkormányt. Maliki, akit a szunniták azzal vádolnak, hogy diszkriminálja őket, egyelőre elzárkózott. "A nemzeti megmentési kormányról szóló felhívás puccs az alkotmány és a politikai folyamatok ellen" - mondta. Az amerikaiak így a légierőt nem vettették be, de küldtek 300 katonai szakértőt a hadsereg további kiképzésére. Az Isis ugyanakkor már egy iraki katonai repteret próbál hatalmába keríteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×