Infostart.hu
eur:
385.27
usd:
331.59
bux:
121669.79
2026. január 16. péntek Gusztáv

"Ideje átvilágítani az összes parlamenti képviselőt"

Berlinben a törvényhozás elnöke bejelentette, hogy a parlament jövő héten kezdődő nyári szünete után lépéseket tesz a képviselők múltjának átvilágítására, mert, mint fogalmazott, az állam ügyeit intéző testület mintakép a társadalom számára.

Az ország újraegyesítése óta eltelt két évtizedben számos alkalommal derült ki magas társadalmi funkciót betöltő személyekről, hogy 1989 előtt titokban együttműködtek a keletnémet belügyi szervekkel, a hírhedt Stasival. Minden olyan személy, akiről kiderült sötét múltja, távozni kényszerült tisztségéből.

A törvényhozás és a kormány esetében - sem szövetségi, sem pedig tartományi szinten - nem volt eddig központilag szervezett átvilágítás, így többször is megtörtént, hogy hivatalban lévő miniszterről bizonyítékok láttak napvilágot, amelyek tanúsították, hogy annak idején meggyőződésből, vagy személyi előnyök reményében hasznos szolgálatokat tett a Stasinak és ezért nem maradt más választása, mint a lemondás.

Most a szövetségi törvényhozás, a Bundestag elnöke, Norbert Lammert közölte, hogy ideje valamennyi képviselő múltjának hivatalos átvilágítása, mert a parlamentnek példaképül kell szolgálnia a lakosság számára. Lammert egyébként saját bevallása szerint nem számol azzal, hogy botrányos adatok kerülnek napvilágra, de mindenképpen fontosnak tartja, hogy csakis tiszta múltú honatyák és -anyák intézzék Németország államügyeit.

A parlamenti elnök nem először kezdeményezi az átvilágítást, de az előző kormány, a nagykoalíció idején éppen a kereszténypártok akadékoskodása miatt hiúsult meg próbálkozása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×