Infostart.hu
eur:
354.58
usd:
310.37
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

A munkanélküliség drasztikus emelkedésétől tartanak Németországban

A nemzetközi pénzügyi válság kései hatása egyre jobban érezhető a német foglalkoztatottsági adatokon. A kormány szakértői szerint idén legalább 320 ezerrel nő majd a munkanélküliek száma. Ipari körök azonban ennél jóval nagyobb arányú emelkedéstől tartanak.

A kormány nagyszabású konjunktúra-élénkítő intézkedéseinek köszönhetően Németország lassan kezd kilábalni a válságból. A foglalkoztatottság terén azonban még nem sikerült megállítani a negatív hatásokat, ezért mind a kormány, mind pedig a szakértők csoportja egyetért abban, hogy az esztendő során jelentősen emelkedni fog a munkanélküliek száma.

Míg azonban a gazdasági minisztérium 320 ezer újabb állástalannal számol, az öt bölcsként emlegetett, elemzőkből és szakértőkből álló testület attól tart, hogy a munkanélküliek száma négymillió fölé emelkedik majd. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy idén több mint 600 ezer alkalmazott veszítené el az állását.

Mindez tovább terhelné az amúgy is megbillent költségvetést.

A pénzügyminiszter ma előterjesztett tervezete értelmében, Németországban a költségvetés hiánya eléri a hat százalékot. Tavaly a deficit 3 százalék volt. Némi reménysugarat jelent, hogy a konjunktúra ütemét idén már másfél százalékra becsülik, és az infláció várhatólag nem fogja meghaladni az 1,1 százalékot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Órákon belül lépnie kell a lakosságnak, a vízhálózat összeomlása fenyeget – ezek az érintett települések

Órákon belül lépnie kell a lakosságnak, a vízhálózat összeomlása fenyeget – ezek az érintett települések

Van, ahol a lakosság a figyelmeztetés és a korlátozás kiadása ellenére sem spórol úgy, ahogy kellene, sőt, nőtt a vízfogyasztás. Újabb, súlyosabb korlátozásokat rendeltek el, miután az ivóvíz kifogyott vagy vészesen fogy több, Budapest környéki településen.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×