„A csapadék hiánya az egyik fontos eleme annak, hogy gyakorlatilag alig van víz a folyórendszereinkben” – mondta az InfoRádióban Baranya Sándor, a BME Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének vezetője. A Duna vízgyűjtő területein az elmúlt időszakban jelentősen lecsökkent a csapadék mennyisége, lényegében nincs vízutánpótlás.

A szakértő elmondta, a víz mennyisége csak az egyik tényező, hiszen a jelenlegi helyzethez a folyómedrek is hozzájárulnak, azok is jelentősen befolyásolják a vízszintet, ugyanis a legtöbb folyómeder folyamatosan mélyül, meghatározva ezzel a vízállást.

A mélyülés oka a meder és az áramlás kölcsönhatása, az ütemét pedig meghatározza, hogy az emberi tevékenység, beavatkozás milyen mértékű volt

– jelentette ki. Baranya Sándor szerint az elmúlt évtizedekben nagyon jelentős ipari kotrás történt a Duna medrében, közel 100 millió köbméter kavicsot vettek ki a folyómederből, ami olyan hatalmas mennyiség, hogy talán csak egy évszázad alatt pótlódik vissza.

A felgyorsult áramlás is hozzájárul a meder mélyüléséhez a szakértő elmondása alapján, lévén az ember hajózási céllal beszűkítette a folyót, sarkantyúkat, vezetőműveket és partbiztosításokat épített, ráadásul ezek a hordalékot is visszatartják a felsőbb vizeken, így a meder nem tud visszapótlódni.

A BME Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének vezetője nem tudta megerősíteni, hogy a mostani alacsony vízállás egy kirívó jelenség lenne, hiszen

az egyetem hidrológiai modelljei alapján ez a jövőben is előfordulhat, lehet számítani extrém alacsony vízállásokra.

Megjegyezte, a folyó vízhozamát nyilván nem lehet befolyásolni, Magyarország ki van téve a felvízi, tehát a német, osztrák és szlovák behatásoknak, a medermélyüléssel viszont lehetne mit kezdeni. Mint mondta, mérnöki beavatkozásokkal lehetne lassítani, és ezzel a vízszintek mélyülését is lehetne kezelni.

Baranya Sándor leszögezte: mindez egy rendkívül összetett kérdéskör, hiszen az, hogy a műszaki beavatkozásokra hogyan reagál a folyó, egy igen bonyolult fizikai folyamat, ezért is vizsgálják ezeket több kutatási projektben az intézményben. Leszögezte:

új műszaki megoldások kellenek, amiket korábban még nem alkalmaztak, hiszen a hagyományos folyószabályozási módszerek már láthatóan nem válnak be.

Példaként hozta fel, hogy korábban sosem próbálta még senki a hordalékot visszatölteni a mederbe, ezzel megemelve annak szintjét, lassítva a kimosódási folyamatot. De a folyóra épített partbiztosításokat, kőszórásokat is említette, amik nem engedik oldalirányba mozogni a vizet. Ha ezeket elbontanák olyan szakaszokon, ahol nincs védett infrastruktúra, akkor parterózió is fellépne, és a kimosott anyagok lassítanák a Duna medrének mélyülését.

De a meglévő folyószabályozási eszközöket, így a sarkantyús sorok koronaszintjét is lehetne módosítani, hogy kevésbé hassanak az áramlásra, illetve ezeket át is lehetne törni, hogy a part mentén is folyamatos áramlás alakuljon ki. Baranya Sándor szerint ez pozitív irányba változtatná az ökológiai állapotot is.

Utóbbi vízszabályozási eszközökről a szakértő elmondta: a sarkantyúk a partra merőlegesen a folyókba telepített kőszórások. Ezeket mintegy 100 évvel ezelőtt kezdték el telepíteni annak érdekében, hogy a meder beszűküljön, és a folyó magának mélyítse a medret, ne kelljen kotorni. Vagyis a probléma, amivel most szembesülünk, egy évszázada még a cél volt. Az ezekkel kapcsolatos módosításokat is vizsgálják a BME szakemberei, hogy aztán kész javaslatokat tehessenek le az asztalra.

A cikk alapjául szolgáló interjút Varga Mónika készítette.