eur:
395.27
usd:
365.64
bux:
65385.89
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Hihetetlen látvány! Hegyomlás volt az üstökösön

Hihetetlen látvány! Hegyomlás volt az üstökösön

Először figyelt meg egy űrszonda hegyomlást egy üstökösön, és így a Naprendszer 5 milliárd éves, ősi anyagát őrző üstökösmag is láthatóvá vált – közölte a Magyar Tudományos Akadémia.

Az MTA beszámolt arról, hogy az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökösön az anyagkibocsátás új forrásvidékét azonosította.

Kifejtette: az űrszonda egy hirtelen anyagkitörés miatt kialakult porfelhőt és fényes porsugarat figyelt meg 2015. július 10-én az üstökösmag Aswan nevű területe felett.

A részletes felvételeken látszott, hogy az Aswan terület meredek falú szirtfalán egy addig nem látott éles, fényes perem lett. Ami korábban csak sejtés volt, most beigazolódott:

a meredek szirtfalak is lehetnek az üstökösmag-aktivitás forrásai

- számolt be az Akadémia.

Hihetetlen látvány! Hegyomlás volt az üstökösön

A leomlott faldarab 57x81 méter széles és 65 méter magas volt. A korábbi fotókon az omláshoz vezető törésvonalat is megfigyelték: ez nagyjából 1 méter széles volt, és mintegy 12 méterre húzódott a szirtfal omlás előtti peremétől.

A szirtfal leomlása, a külső borítás lecsúszása után felszínre került az üstökösmag belső része.

Így a Rosetta megfigyeléseinek köszönhetően a kutatók bepillanthattak az üstökösmag felszíne alá, és tanúi lehettek az üstököskitörésnek.

A szirtfal leomlása, a külső borítás lecsúszása után felszínre került az üstökösmag – ugyan csak legfelső, de mégis – belső része.

Az üstökösmagok olyan 5 milliárd éves időkapszulák, amelyek a Naprendszer ősi anyagát, a keletkezésük idején uralkodó fizikai és kémiai viszonyok lenyomatát szinte változatlanul, eredeti állapotában őrzik.

A lecsúszott törmelék friss, jeges-poros tömbjei világosabbak a sötét, alacsony fényvisszaverő képességű környezetükhöz képest.

Ugyanis az üstökösmag felszínének legnagyobb része a beeső napfénynek csupán 4 %-át veri vissza, míg a csuszamlás után felszínre került anyagnál a 40 %-ot is meghaladhatja ez az arány.

A becslések szerint a leomlott anyag térfogatának egy százaléka a kitörés porfelhőjében távozott, ami az üstökösmag 0,535 gramm köbcentiméterenkénti átlagsűrűsége mellett azt jelenti, hogy a kitörés során 108 tonna anyag hagyta el az üstökös magját.

A felvételeket vizsgáló nemzetközi kutatócsoport tagja Tóth Imre, az MTA CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének tudományos tanácsadója is.

Nature Astronomyban megjelent cikk tárgyalja a sziklafal leomlásának lehetséges fizikai okát is: ez a hősokk, összefüggésben az üstökösmag tengely körüli forgásával.

A hősokkot a napi gyors és nagymértékű hőingadozás válthatta ki. E hipotézis összhangban van az üstökös anyagával és a földi laboratóriumokban végzett üstökösszimulációs kísérletekkel is.

A különleges jelenségről bővebben szó volt az InfoRádió Szigma - a holnap világa című tudományos magazinműsorban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Hatalmas naperőmű épül Tapolca mellett, kiderült néhány részlet

Hatalmas naperőmű épül Tapolca mellett, kiderült néhány részlet

Tapolca mellett egy hatalmas, 60 MW beépített kapacitású, naperőmű épül, amelyet idén a második negyedévben helyeznek kereskedelmi üzembe, a beruházás 49-51 millió dollárba kerül – szúrta ki a Portfolio az amerikai értékpapírfelügyelethez (SEC) érkezett beadványban. A naperőművek magyarországi terjedéséről, a zöld áram termelési és elosztási kérdésekről is szó lesz a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján, további részletek itt érhetők el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×