Infostart.hu
eur:
376.92
usd:
323.17
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard

Születésnapos a "világegyetem ura"

Január 8-án hetvenöt éves Stephen Hawking angol elméleti fizikus, matematikus, korunk egyik legnagyobb elméje, az "asztrofizika popsztárjaként" is emlegetett tudománynépszerűsítő.

Stephen William Hawking 1942-ben született Oxfordban értelmiségi szülők első gyermekeként. Apja orvosnak szánta, de őt inkább a matematika, a fizika és a csillagászat érdekelte, de csak szabadidejében, középiskolai éveiben nem igazán szeretett tanulni. Tizenhét évesen került az Oxfordi Egyetemre, ahol fizikából szerzett diplomát kiváló eredménnyel. Kozmológiai-asztrofizikai tanulmányait Cambridge-ben folytatta, ahol 1966-ban szerzett doktori fokozatot. Az egyetemi évek alatt gyógyíthatatlan betegséget (amiotrófiás laterálszklerózist) diagnosztizáltak nála, amely a mozgató idegpályák elsorvadásához vezetett. Kezdetben bottal járt, de 1969-ben végleg tolókocsiba kényszerült.

Betegsége egyre súlyosbodott, önállóan enni sem tudott, végül teljes ellátásra szorult. 1985-ben egy súlyos tüdőgyulladás következtében szervezete összeomlott. Életmentő műtétet, gégemetszést hajtottak végre rajta, teljes némaságra lett ítélve, a kommunikáció szinte lehetetlenné vált számára. Egyik tanítványa segítségével sikerült újra kapcsolatot teremtenie a külvilággal: a kerekesszékére erősített, ujjakkal, majd a bénulás elhatalmasodása után fej- és szemmozdulatokkal vezérelhetővé tett beszédszintetizátor segítségével osztja meg gondolatait másokkal.

A "világegyetem urának" is becézett tudós fő kutatási területe a relativitáselmélet összehangolása a kvantummechanikával (a mindenség elmélete). Elsősorban a világegyetem keletkezése, a Big Bang teória, valamint a "fekete lyukak" problémája foglalkoztatja. Véleménye szerint ezek mégsem olyan feketék, vagyis hőmérsékleti sugárzásuk, párolgásuk van (a jelenséget róla nevezték el a fizikában), emiatt energiájuk és tömegük csökken, végül összeomlanak. A világegyetem létrejöttével kapcsolatban arra a megállapításra jutott, hogy valójában nincs is kezdete, vagyis úgy kell elképzelni, mint ahol "a tér és idő határtalan, zárt felületet alkot". Kutatásai során azt a sokak számára kiábrándító tételt is felállította, hogy az időutazás csak filmekben és regényekben lehetséges. 2015-ben bejelentette, hogy megoldást talált a fekete lyukakkal kapcsolatos információs paradoxon feloldására.

Saját bevallása szerint a nők jelentik számára a legnagyobb rejtélyt. Kétszer nősült, első feleségétől három felnőtt gyermeke van, és már unokái is vannak. Másodszor 1995-ben egyik ápolónőjét vette el, akitől szintén elvált 2006-ban.

Nevét az 1988-ban megjelent, Az idő rövid története című, a tudományokban járatlanok számára is élvezhető könyv tette széles körben ismertté. A kötetet negyven nyelvre fordították le, harmincmillió példány kelt el belőle, és tudományos mű esetén rekordot jelentő 237 hetet töltött a Sunday Times sikerlistáján. Hawking szerepelt már rajzfilmekben, sorozatokban, lemezeken is. 2001-ben jelent meg Az univerzum dióhéjban című munkája, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberi fajnak nincs jövője, ha nem terjeszkedik a világűrben. 2005-ben adta ki első könyvének átdolgozott, kibővített változatát Az idő még rövidebb története címmel. 2010-ben megjelent A nagy terv című könyve azért kavart vitát, mert azt fejtette ki, hogy a világegyetem keletkezése a fizika törvényeivel megmagyarázható, így nincs szükség a Teremtőre.

Hawking számos kitüntetés birtokosa, harminckét évesen lett a brit Királyi Akadémia tagja, harminchét évesen megkapta Cambridge-ben a matematika tanszék Lucas-professzori (tanszékvezetői) posztját, amelyet Newton is betöltött. 2009-ben nyugdíjba vonult, de professor emeritusként folytatja munkáját a Cambridge-i Egyetemen, a relativitáselmélettel és gravitációval foglalkozó csoportot vezeti.

Bár az orvosok rövid időt jósoltak neki, csodával határos módon már évtizedek óta él együtt betegségével, amely testi állapotát lerontotta, de elméjét nem. Szerencsésnek vallja magát azért, mert "még a betegsége előtt olyan hivatást talált magának, amelyet ilyen körülmények között is, pusztán fejben tud végezni". Rendkívüli életéről legutóbb 2014-ben mutattak be filmet, a forgatókönyv első felesége önéletrajzi műve alapján készült. A mindenség elmélete 2015-ben több nemzetközi díjat nyert, a Hawkingot megszemélyesítő Eddie Redmayne brit színész többek között élete első Oscar-díját is átvehette.

2014-ben magyarul is megjelent Az én rövid történetem című memoárja, amelyben bölcsen és humorral foglalja össze nem mindennapi sorsának alakulását. "A fizikát untam leginkább az iskolában, mivel túl könnyű volt. A kémia sokkal szórakoztatóbb, folyton váratlan dolgok történnek, például felrobban valami. Azonban a fizika és a csillagászat azt a reményt keltette, hogy megérthetjük, honnan jövünk és miért vagyunk itt. Fel akartam mérni a világegyetem mélységeit" - idézte fel könyvében pályaválasztását.

2016-ban díjat alapított a tudomány népszerűsítéséért legtöbbet tevő ismeretterjesztőknek, az első díjazottakat személyesen választotta ki.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Tarol a magyarok univerzális slágerhitele, fű nem nő mellette

Tarol a magyarok univerzális slágerhitele, fű nem nő mellette

Az utóbbi időben szinte minden az állami kamattámogatású hitelekről, különösen az Otthon Start programról szólt a magyar hitelpiacon. Eközben azonban csendben megerősödött a lakossági hitelezés egy tisztán piaci alapon működő szegmense is, amely egyre több magyar hitelfelvevő számára kínál lehetőséget személyes céljai megvalósítására. Miután a kétezres években még a lakásfedezetes, devizaalapú, ezért alacsony kamatozású szabad felhasználású jelzáloghitelek domináltak, az az elmúlt évtizedben már a digitális robbanás által hajtott, fedezetlen, szintén univerzális felhasználású személyi kölcsönök váltak a fogyasztási hitelezés fő motorjává – teret hódítva más, sok esetben az ügyfelek élethelyzetéhez jobban igazodó hiteltípusoktól is. Külön szekcióban foglalkozunk a témával a Portfolio közelgő Hitelezés 2026 konferenciáján, érdemes regisztrálni a szakmai rendezvényre!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×