Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Akadémiai kutatóközpont épül tízmilliárd forintos állami támogatással

Az akadémiai, a felsőoktatási és a piaci kutatásoknak is korszerű hátteret biztosíthat a Magyar Tudományos Akadémia új, lágymányosi központjának megépítése.

Az állam 9,5 milliárd forintos támogatásából, várhatóan 2012 végére felépülő létesítmény egyebek mellett az akadémia kémiai kutatóközpontjának, enzimológiai intézetének, valamint műszaki fizikai és anyagtudományi kutatóintézetének adhat majd otthont.

Pálinkás József, az akadémia elnöke elmondta, hogy az utóbbi 20 évben nem történt ehhez fogható "beavatkozás" az akadémia kutatóintézeteinek infrastruktúrájában. A beruházás a kutatás, a fejlesztés és az innováció olyan koncentrációját hozza létre, amely a nyugat-európai nagy kutatóközpontokhoz mérhető - fűzte hozzá.

Az MTA vezetője szerint az Budapesti Műszaki Egyetem (BME) területén megvalósuló létesítmény szorosabb kapcsolatot teremt majd az akadémiai kutatások és a felsőoktatás között.

Az új kutatóközpont továbbá arra is lehetőséget nyújt, hogy egy problémát ne csak egy tudományos terület szemszögéből, hanem egyszerre, jelen esetben például a fizika, a kémia és a biológia oldaláról is meg lehessen vizsgálni - fejtette ki az akadémikus.

Varga István nemzeti, fejlesztési és gazdasági miniszter ezt megelőzően kiemelte, hogy a kormány egyebek mellett azért is támogatja a beruházást, mert az akadémia alapvető jelentőséget játszik az ország versenyképességét is növelő tudásalapú gazdaság kiépítésében.

A magyar állam az innovációs alapból finanszírozza a fejlesztést, az érintettek a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón írták alá az erről szóló szerződést.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Megkezdődött az ötödik CPAC Hungary, amelyen olyan neves vendégek egész sora jelenik meg, mint Geert Wilders, a holland PVV elnöke, Mateusz Morawiecki, Lengyelország korábbi miniszterelnöke, Alice Weidel, a német AfD társelnöke, Santiago Abascal, a spanyol VOX elnöke vagy Javier Milei, Argentína elnöke. Donald Trump videóüzenete után a nyitóbeszédet Orbán Viktor magyar miniszterelnök tartotta.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Magyarország is komoly bajba kerülhet, ha nem zárul le nagyon gyorsan a háború

Magyarország is komoly bajba kerülhet, ha nem zárul le nagyon gyorsan a háború

Alapesetben továbbra is arra számítunk, hogy viszonylag gyorsan, néhány héten belül lezárul a közel-keleti háború, és a globális energiaszállítás is helyreáll. Egy alternatív forgatókönyv azonban elhúzódó konfliktussal és energiaár-sokkal számol, ami az európai gazdaságok kilátásaira is hatással lenne – olvasható a Moody’s friss elemzésében. A hitelminősítő szerint még egy ilyen vészforgatókönyv sem lenne hatással az európai országok többségének adósbesorolására, ellenpéldaként azonban mások mellett épp Magyarországot hozzák fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×