Infostart.hu
eur:
386.38
usd:
331.93
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Rasovszky Kristóf a férfi 10 kilométeres nyíltvízi úszás versenyében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Szajna III. Sándor hídjánál 2024. augusztus 9-én.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Rasovszky Kristóf: a Duna jól felkészített a Szajnára, és a gumikacsa is segített

Gumikacsa, számmisztika, valamint a remek felépített taktika és a dunai felkészülés segítette aranyéremhez a magyar nyílt vízi úszót. A friss olimpiai bajnok elmondta azt is, hogy a mentális felkészültség is fontos volt, nyomás nélkül versenyezhetett Párizsban.

Néhány hónapja jelent meg a Netflixen a Cápák a Szajnában című film. Mondhatjuk, hogy péntek reggel Rasovszky Kristóf főszereplésével újraforgatták a filmet, immár Balatoni cápa a Szajnában címmel – a magyar úszó ugyanis remek és taktikus versenyzéssel nyerte meg a nyílt vízi úszók 10 kilométeres futamát az olimpián.

„Dolgoztunk keményen érte, készültünk arra, hogy a Szajnában mi vár ránk, a dunai edzésekkel és a medencében is, ez pedig kifizetődött. Tudtuk, hogy Dáviddal jobban készültünk erre a 10 kilométerre, mint az ő 1500 méterére, és bíztunk abban, hogy jól fog kijönni. Az elmúlt időszak sok tapasztalatot adott, hogy mivel kellene próbálkozni, Dohában a vb-n is sokat vezettem, és kifizetődött, az Eb-n viszont feladtam a vezető pozíciót, és hagytuk, hogy a többiek irányítsák a verseny, és ez Gregnek (az olasz Gregorio Paltrinierinek) kedvezett. Úgy voltam vele, hogy amennyire lehet, elöl megyek, igyekszem nyomni és fárasztani a többieket, és ez jól kifizetődött. Ketten-ketten maradtunk a végén. Én voltam előrébb, a Dávid meg gyorsabb, így le tudta hajrázni az olaszt, én meg végigdolgoztam elöl az éremért” – foglalta össze a versenyt a friss olimpiai bajnok.

Fukuokában is a német Olivier Klemet próbálta leelőzni Rasovszkyt, sikertelenül, és ezúttal sem bírt vele.

„Nem tudtam, hogy ő az, csak azt, hogy német, mert Florian Wellbrockkal hasonlóan úsznak. Azt tudtam, hogy német jön mögöttem, és ha el tudok érni az első helyen a fordulóhoz, és a falhoz én érek ki elsőnek, akkor nehéz dolga lesz bárkinek is.

A fal melletti pozíciót nem adom fel, inkább megnyalom a falat, minthogy elmenjenek mellettem, belül pedig a sodrás miatt szinte lehetetlen volt előzni.

Az első körben én is próbálkoztam, nem sikerült, aztán Florian a negyedikben, de fel kellett adnia és visszaállnia – látszott, hogy nincs lehetőség előzni. Úgy voltam vele az utolsó körre ráfordulva, hogy a frissítést kihagyom, lemegyek, amilyen gyorsan tudok, és ha elsőnek befordulok, akkor nagy gond nincs” – mesélte el a taktikát.

A 27 éves úszó azt mondta, hogy alaposan felkészültek a Szajnára, nem érte meglepetés. „Az lepett csak meg, hogy Florian a külső ívet választotta az elején, azt hittem, rá fog jönni, hogy nem véletlenül megyek el mellette belül. Sokat készültünk erre. Tudtuk, hogy mit kell tenni. A Duna jól felkészített erre, és persze Laci bácsi is. Tudtuk, hogy mit kell.”

Rasovszky Kristóf azt is elárulta, hogy mentálisan is alaposan felkészültnek érezte magát, nyomás nélkül úszott. „Az elmúlt fél évben próbáltam úgy készülni, hogy nem az arany a cél, hanem az, hogy újra érmes legyek, és ne nyomjon a teher. Az újabb érem is nagyon szép teljesítmény. Fejben is jól sikerült a felkészülés.

Az elmúlt másfél-két évben dolgozok pszichológussal, igyekeztünk végigvinni, hogy azzal foglalkozzak, amivel kell és ne azzal, ami jön a külvilágtól.

Ez jó segítség volt” – fejtette ki, hozzátéve, hogy szintén jó döntés volt, hogy beáldozták a medencés három számot a 10 kilométerért.

A következő heteket pihenéssel tölti, és nem tervezi a visszavonulást a csúcson. Reméli, pár év múlva is a legjobbak között lesz még.

Rasovszky Kristóf nagy gyűjtője a gumikacsáknak. Elmondta, hogy párizsi vagy olimpiás kacsát még nem vett, de volt egy nála és a feleségénél is. „Felkészültünk, minden kabalát bevetettünk, hogy kihozzuk a legtöbbet.”

Emellett felesége örült annak is, amikor kiderült, hogy a 19-es rajtszámot kapja, a számmisztika szerint ez a győzelemnek a száma. „Úgy voltam vele, hogy legyen igaza.”

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×