Infostart.hu
eur:
360.85
usd:
316.76
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
basketball
Nyitókép: taka4332/Getty Images

Ingyenes bejutással vigasztalják a szurkolókat

A csalódást okozó szereplés miatt a klubvezetés ingyenessé tette a bejutást az Alba Fehérvár hazai mérkőzéseire a férfi kosárlabda NB I hátralévő szakaszában.

Az egyesület közösségi oldalának szerdai tájékoztatása azzal kezdődik, hogy a csapat teljesítménye az elmúlt mérkőzéseken elmaradt a várakozásoktól, és nem került a bajnokság legjobb négy együttese közé.

„Az Alba Fehérvár vezetősége ezúton tájékoztatja szurkolóit, hogy a szombaton 17 órától sorra kerülő és az 5-8. helyért zajló Alba Fehérvár-Sopron KC mérkőzést minden szurkolónk ingyenesen tekintheti meg. A rájátszás további hazai mérkőzései is díjmentesen látogathatók lesznek” – olvasható az állásfoglalásban.

A székesfehérváriak pénteken 116–78-ra kikaptak a negyeddöntőben az Atomerőmű vendégeként, így a paksi csapat 3–0-ás összesítéssel jutott a bajnoki elődöntőbe.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×