Infostart.hu
eur:
364.77
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Juhász Gréta (j) és a paraguayi Ada Miskinich Lugo az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság csoportkörének első fordulójában játszott Magyarország - Paraguay mérkőzésen a svédországi Helsingborgban 2023. november 30-án.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Egész szezonra kidőlt a 21-szeres magyar válogatott

Térdszalagszakadás miatt várhatóan az egész szezonra elveszítette az Európa-bajnoki bronzérmes Juhász Grétát a női kézilabda NB I-ben szereplő Váci NKSE.

A 21-szeres válogatott balátlövő pénteken, az MTK elleni felkészülési mérkőzésen sérült meg súlyosan, a játékos csak Horváth Roland vezetőedző karjaiban tudta elhagyni a pályát. A diagnózist kedden a klub honlapján hozták nyilvánosságra.

Horváth kedden az MTI-nek elmondta: Juhásznak támadásban is fontos szerepe volt, védekezésben pedig abszolút alappillérnek számított. Hozzátette: jó lenne, ha tudnának igazolni valakit a posztjára, de egyelőre abban kell gondolnia, hogy házon belül oldják meg a helyettesítését – az Európa-bajnoki bronzérmes Csíkos Luca, valamint Kövér Luca révén –, hiszen másfél hét múlva kezdődik számukra a bajnokság.

Hozzátette: „szakmailag elég nagy éket ütött belé” egyik kulcsjátékosának kiesése az idény rajtja előtt, de edzői pályafutása során már jó néhány ilyen helyzetet meg kellett oldania.

„Összességében jól sikerült a felkészülésünk, de Gréta sérülése átszabta a terveinket, és gyorsan alkotnunk kell valamit, hogy a feladatait meg tudja oldani valaki” – magyarázta.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×