Infostart.hu
eur:
356.01
usd:
307.99
bux:
133372.63
2026. június 9. kedd Félix
Nyitókép: Pixabay

Sávolt Attila: hagyományt akarunk teremteni Balatonfüreden

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) szakmai igazgatója szerint a hagyományteremtés az elsődleges célja a megújult formában zajló magyar bajnokságnak Balatonfüreden.

"Eddig amit elterveztünk, az megvalósult itt" - nyilatkozta az MTI-nek a 48 éves ex-játékos. "A Forrás Sportpark méltó helyszín, és fontos, hogy minden éljátékosunk itt van. Ez a kulcsa annak, hogy Magyarországon egy ilyen esemény sikeres lehet. A mai nap szervezési szempontból a csúcs, mivel még két pályán mennek a meccsek, ebből a hétvégére már csak a centerpálya marad meg.

Amint ma véget ér a program, az 1-es pályán felépítünk még egy kisebb lelátót, közben még részt veszünk egy állófogadáson a polgármesteri hivatalban, aztán jövünk vissza építeni. Remélhetőleg holnap reggel még klasszabb lesz ez a létesítmény, és a hátralévő napokban már ötszáz fő előtt zajlanak az elődöntők és döntők" - sorolta Sávolt Attila, aki 1998-ban és 1999-ben ünnepelhetett az ob-n.

A világranglista 68. helyén is megfordult korábbi játékos ezután rátért az eddigi szabadtéri és fedett pályás ob-kat felváltó viadal kilátásaira.

"Meglátjuk, hogy hosszú távon milyen létjogosultsága lesz ennek az eseménynek, de ha ilyen jó teniszezőink vannak, akkor az a cél, hogy hagyományt teremtsünk. Reálisnak érzem, hogy egy nagyobb helyszínen akár kétezer néző is összejön így az év végén, amikor a legjobbak megmutatják magukat itthon. Úgy látom, hogy a játékosok is érzik annak a felelősségét, hogy mi itt most értéket tudunk teremteni a magyar sportban."

A szakmai igazgató elmesélte, hogy már az ő idejében sem volt meg igazán a presztízse a magyar bajnokságnak, mert akkor már előretört a profi tenisz, és a háttérbe szorult az az örökség, amelyet a margitszigeti Dózsa Stadion jelentett az ob-kon.

"Jó pár éve gondolkodunk a magyar bajnokság időbeli elhelyezésén, és arra jutottunk, hogy csak az év vége jön szóba, amikor beilleszthető a profik felkészülésébe.

Úgy látom a visszajelzések alapján, hogy jó úton járunk" - tette hozzá. A kemény pályán sorra kerülő balatonfüredi torna összdíjazása 20 millió forint, a győztes négymilliót kap.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely az Arénában: megoldja-e Budapest problémáit a kormányváltás?

Karácsony Gergely az Arénában: megoldja-e Budapest problémáit a kormányváltás?

Indul az új parkolási rezsim Budapesten, szó lesz a kormánnyal való tárgyalásokon a főváros költségvetés állapotáról, az iskolák esetleges visszavételéről. Budapest kormányváltás utáni helyzetéről, a kilátásokról, az együttműködésről és a fejlesztési tervekről, így a megújuló Nagykörútról is beszélt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere az InfoRádió Aréna című műsorában.

Megszelídíti a jövő választási kampányait az Országgyűlés

A gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról, a gazdasági reklámok településképi illeszkedésének biztosításáról, valamint egyes beruházási szabályok módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×