Infostart.hu
eur:
386.41
usd:
332.03
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A bajnoki trófea a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolása előtt az isztambuli Halic Kongresszusi Központban 2021. augusztus 26-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Tolga Bozoglu

Teljes felforgatás előtt áll a Bajnokok Ligája

Az őszi csoportkört egy közös alapszakasz váltja fel, melyben minden együttes nyolc-nyolc-nyolc meccset vív majd, nyolc rivális ellen.

Hivatalossá vált, hogy a 2024/25-ös idénytől 32-ről 36-ra növelik a labdarúgó Bajnokok Ligájában résztvevő csapatok létszámát.

Az európai szövetség (UEFA) keddi közleménye szerint a főtábla lebonyolítása is változik, ugyanis az őszi csoportkört egy közös alapszakasz váltja fel, melyben minden együttes nyolc-nyolc-nyolc meccset vív majd, nyolc rivális ellen. Minden gárda négy hazai és négy idegenbeli összecsapáson lesz érdekelt, az ellenfelekről pedig sorsolás dönt. Az alapszakasz végén a tabella első nyolc gárdája egyenesen a nyolcaddöntőbe jut, míg a 9-24. helyezett együttesek külön párharcot vívnak majd a legjobb 16 közé kerülésért.

Az újfajta lebonyolítás szerint a tabella első nyolc helyezettje kiemeltként csak a nyolcaddöntőben csatlakozik be az egyenes kiesés szakaszba, a 9-24. helyezettekre pedig rájátszás vár a 16 közé kerülésért.

A létszámbővítéssel keletkező négy újabb hely közül az egyiket az aktuális UEFA-ranglista ötödik helyén álló ország bajnoki harmadik helyezettje kapja meg, a selejtező bajnoki ágáról pedig egyel több győztes küzdhet majd a főtáblán. Ezen kívül egy-egy helyet kapnak azok az országok, amelyek csapatai az előző európai kupaszezonban a legjobb teljesítményt nyújtották.

Az UEFA bejelentése szerint az Európa-liga és a Konferencia-liga egyaránt 36 csapatosra bővül, s küzdelmeik lebonyolítása is a BL-vel megegyező lesz, az El-ben nyolc, a Kl-ben pedig hat-hat mérkőzést vívnak majd a csapatok.

Az új rendszerben is hétköznap rendezik majd mindhárom sorozat mérkőzéseit, s ősszel a mostani rendszerhez hasonlóan tíz héten lesznek nemzetközi kupameccsek, ám 2024-től mindhárom sorozatnak lesz egy-egy olyan hete, amikor a másik két sorozatban nem rendeznek találkozót.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×