Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
315.12
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Kiakadtak a Real Madrid szurkolói a kiesés után az ellenféllel nevetgélő Hazard-on

Nehezen dolgozzák fel a Real Madrid hívei, hogy a szerdai, a Chelsea elleni tükörsima kiesés után Eden Hazard, a csapat játékosa az ellenfél játékosaival nevetgélt. Éppen csak nem csapkodta a térdét.

A filmeken jól látszik, hogy Hazard Kurt Zoumával és Édouard Mendyvel viccelődik. Alig néhány perccel azt követően, hogy véget ért a mérkőzés, amelyen a Real Madrid elveszítette esélyét a Bajnokok Ligája mostani sorozatában a döntőbe jutásra.

Josep Pederol, az éjszakai madridi tévéshow, az El Chiringuito műsorvezetője „második Bale-nek” nevezte Eden Hazard-t a felvételeket kommentálva, utalva arra, hogy korábban a januárban a Tottenhamnek kölcsönadott walesi futballistát is súlyos kritika érte amiatt, mert nem volt eléggé elkötelezett a Real Madrid iránt. Hozzátette, szerinte Hazard nem maradhat tovább a Real Madridnál.

Mi tagadás, a belga válogatott, részben sérülései miatt, eddig nem tudta igazolni, hogy megérte az érte kifizetett, majdnem százmillió eurós összeg. 2019. november 26-án, a PSG elleni mérkőzésen ütközött belga válogatottbeli társával, Thomas Meunier-vel, s abból azóta sem épült fel teljesen. Az elmúlt másfél évben tíz sérülése volt, 389 napon keresztül nem volt harcképes.

Zinédine Zidane szerint többet kellene játszania ahhoz, hogy visszanyerje önbizalmát és a régi formáját, de kérdéses, hogy erre mennyi lehetősége lesz a jövőben.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×