Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.88
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Befejezi az olimpiai érmes kenus

Visszavonult az olimpiai bronzérmes kenus, Kiss Tamás, aki a 2008-as pekingi olimpián Kozmann Györggyel végzett a harmadik helyen C-2 1000 méteren, miután Kolonics György halála után ő került a hajóba.

Az NKM Szeged 33 éves, Európa-bajnok versenyzője a Nemzeti Sportnak azt mondta, befejezi az élsportot, és ennek több oka is van.

"A legfőbb, hogy az utóbbi másfél évben nem szerettem már kenuzni, nem éreztem magamban a korábbi tüzet és motivációt. Ehhez jött, hogy az előző évhez hasonlóan januártól újra sérüléssel bajlódtam, a tavaszi edzőtáborozás alatt pedig haláleset történt a családban, ami nagyon megviselt. De miután hozzászoktam a hullámvölgyekhez, úgy voltam vele, összeszorítom a fogam, kitartok, hiszen nagyon közel van már az olimpia" - fogalmazott.

A tokiói játékok elhalasztása után aztán úgy érezte, hogy még egy évet biztosan nem tud végigcsinálni.

Kiss Tamás azt mondta, jó érzésekkel gondol vissza az elmúlt huszonkét évre.

"A csepeli vízitelepen nőttem fel Ludasi Róbert keze alatt, aki apám helyett apám volt, mindig nagyon hálás leszek neki a közös munkáért, a támogatásáért - az eredményeink magukért beszélnek. Jó szívvel gondolok arra is, hogy a Magyar Kajak-kenu Szövetség egész pályafutásom alatt támogatott, amit ezúton is szeretnék megköszönni, és méltányolom, hogy a szegedi egyesület az utolsó években biztosította a váltás lehetőségét, a feltételeket. Változó, kereknek érzem-e a karrieremet; ha jobb a hangulatom, egyértelműen igen a válaszom, a rosszabb napokon a hiányérzet az erősebb, szerettem volna 2008 után még egyszer olimpiai dobogóra állni" - összegzett.

A jövőjével kapcsolatban Kiss Tamás azt mondta, még keresi az útját, el tudja képzelni, hogy a sportban dolgozzon, de civil vállalkozás indításában is gondolkozik.

Címlapról ajánljuk
Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Az elmúlt napokban Grönland neve hirtelen a nagyhatalmi politika fókuszpontjába került. Washington egyre nyíltabban beszél szükségszerűségről, Koppenhága és Nuuk pedig szokatlan keménységgel mond nemet. A történelem pedig arra tanít minket, hogy motivált eladó nélkül ritkán van üzlet.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×