Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Bejelentés Hajós Alfréd síremlékével kapcsolatban

A Nemzeti Örökség Intézete eredeti állapotába helyezi vissza Magyarország első olimpiai bajnokának beton emlékművét.

Eredeti állapotában állítja vissza Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok síremlékét a Nemzeti Örökség Intézete (Nöri). A felújított sírt a hétfőn Budapesten kezdődő Maccabi Európa Játékok apropóján szerdán adják át a Kozma utcai zsidó temetőben.

"Még folynak a munkálatok, amelyek során kövenként kellett lebontani, majd korabeli fényképek alapján, az eredeti állapotában újjáépíteni a nagy családi kriptát. A sírbolt életveszélyes állapotban volt, rövid időn belül összedőlt volna, a beton tíz fokot elhajlott" - mondta Radnainé Fogarasi Katalin, a Nöri főigazgatója.

Mint kifejtette, a kripta a Kozma utcai régi temető úgynevezett falsírja volt, amelyet később bővítettek, miközben a kripta körüli részt megbontották, a kerítést eltávolították. Hozzátette: ezzel megbomlott a kripta statikai egyensúlya.

A főigazgató kitért arra, hogy a családi kriptában kilencen nyugszanak.

Hajós Alfréd 1896-ban Athénban, az első újkori olimpiai játékokon nyerte Magyarország első aranyérmét 100 méteres gyorsúszásban. Az 1955-ben elhunyt Hajós Alfréd polihisztor volt: válogatott labdarúgóként, építészmérnökként, újságíróként is tevékenykedett, ő tervezte a debreceni Aranybika Szállót és a margitszigeti Nemzeti Sportuszodát is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

Órákig értekezhetnénk arról, mennyire kiszámíthatatlan módon nyúltak bele a magyar háztartások pénzügyeibe az egymást követő Orbán-kormányok. Az azonban extrémnek számított volna már akkor is, hogy 200 ezer magyar lakáshiteles nem tudja, milyen szabályok szerint határozzák meg a törlesztőrészletét másfél-két hónap múlva.  Márpedig a kamatstop szeptember 30-ai kivezetéséről szóló legutóbbi kormánybejelentést máig nem követte jogszabály, nem tudni, mire készüljenek a felek. A hatályos törvény alapján „örökké” tart az intézkedés, ezért a bankok több tízmilliárd forintnyi veszteséget számoltak el a második negyedévben, bár a legrosszabb forgatókönyvet ügyesen elkerülték. Piaci forrásaink szerint valószínű, hogy az idei év már elúszott a kamatstop kivezetése szempontjából, a Pénzügyminisztérium azonban nem válaszolt ezzel kapcsolatos megkeresésünkre. A kérdéssel a Portfolio szeptemberi Future of Finance 2026 konferencián is foglalkozunk, nem érdemes lemaradni róla.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×